Mentek, láttak, írtak róla...

Az Amerikai Klubigazgatók Szövetség (CMAA) 84. Világkonferenciájára 2011. február 24-28 között került megrendezésre. A háromévente rotációban forgó helyszínek közül idén a Florida államban található Orlando városa adott otthont az egyedülálló eseménynek.

Az Amerikai Klubigazgatók Szövetség (CMAA) 84. Világkonferenciájára 2011. február 24-28 között került megrendezésre. A háromévente rotációban forgó helyszínek közül idén a Florida államban található Orlando városa adott otthont az egyedülálló eseménynek.


A világ 24 szervezetét, közöttük a Magyar Klubigazgatók Szövetségét is meghívták a konferenciára, melyen Sarlós Péter MKSZ elnök-helyettessel, klubigazgató kollégámmal együtt képviseltük országunkat. Látogatásunk célja kettős volt. A képzés mellett a kapcsolatfelvételnek is rendkívüli szerep jutott, hiszen az MKSZ eltökélt szándéka szerint a magyar klubigazgatók képzését tartjuk fő célunknak, amit a konferencián szerzett kapcsolatokon keresztül tud megvalósítani szervezetünk. Küldetésünk sikerrel járt, hiszen novemberben ismét látogatást fog tenni országunkban Jerry Kilby az Európai Klubigazgatók Szövetségének CEO-ja, Daniel Somogyi, aki március 1-én új kihívások elébe néz, mivel egy 36 szakaszos golfpálya vezetését veszi át New Jersey-ben és természetesen Gregg Patterson is, aki saját szavaival élve imád tanítani és prédikálni (teaching and preaching).


A konferencia csakúgy, mint általában minden az Egyesült Államokban lenyűgöző statisztikákkal rendelkezik. Összesen 2100 klubigazgató regisztrált a világkonferenciára, amit az ugyancsak fantasztikus méretekkel és 2000 szobával rendelkező Marriott Szállodában rendeztek meg. A szálloda 3000 férőhelyes konferenciaterme mellett további 25 kisebb-nagyobb, 100-400 fő befogadására alkalmas terem fogadta a klubigazgatókat. A négynapos továbbképzés alkalmával több mint 70 előadást (session) tartottak meg egyenként másfél órás időtartamban a speakerek. A több mint 100 órányi előadás természetesen nem fér bele 4 napba, ezért a szervező CMAA úgy döntött, hogy párhuzamosan több előadás is meghirdetésre kerül, így a klubigazgatók és a vendéglátó szakos diákok azt az tárgyat hallgathatják, melyre leginkább szükségük van. Az előadók a CMAA által 10 fő kompetenciaként megjelölt területeken adták át tudásukat. Ezek a területek az alábbiak: vezetés, klubtagság és marketing, humán erőforrás menedzsment, F&B (étel és ital) menedzsment, létesítmény menedzsment, golf-, sport-, és rekreáció menedzsment, klubirányítás, könyvelés és pénzügyek, külső kapcsolatok és kormányzati lobbi, emberi kapcsolatok.


A 84. Világkonferencia csakúgy, mint mindegyik nemzeti szervezet konferenciája a CCM (Certified Club Manager) képzési program szerves részét képezte. Az előadásokon 1,5-1,5 kreditet gyűjthettünk, melyből összesen 300 kreditre van szükség ahhoz, hogy jelentkezhessünk a világszerte elismert és elfogadott CCM vizsgára, és klubmenedzseri diplomát szerezhessünk. (Ennek a bevezetése Magyarországon is megtörtént és az Európai Klubigazgatók Szövetségével egyetértésben a magyar klubigazgatók korábbi konferenciáinak kreditpontjai is beszámításra kerülnek).


Az ünnepélyes megnyitóra február 26-án került sor (már közel 20 előadás után), ahol hawaii származású Allan S.U. Lum elnök köszöntötte a több mint 2000 résztvevőt, majd egyesével bemutatta a 24 ország nemzeteinek küldötteit. Mivel az elnök kitöltötte ciklusát, ezért ez a Világkonferencia egyben Közgyűlés is volt, ahol új elnököt és három új elnökségi tagot is választottak. Erre a záró napon került sor, ahol a rendkívül egyedi és szórakoztató stílusában átadta Kevin Carrollnak az irányítást jelképező elnöki zakót és kalapácsot. Az elnök köszönetet mondott Kathi Driggnek, a CMAA COO-jának, Jim Singerlingnek, CMAA CEO-jának, a Marriott szálloda összes alkalmazottjának és a CMAA Floridai szekciójának (chapter) az áldozatos szervezői munkájukért. A konferencia végeztével a tömeg kilépett a terem kitárt kapuin, ahol a hosszú folyosón sorba állva várt bennünket a szállodai több mint 50 alkalmazottja, akik tapssal köszöntöttek bennünket. Rendkívül meghatóak voltak a pillanatok, hiszen inkább nekünk volt mit megköszönni ennek a remek csapatnak. De ebből is volt mit tanulni annak ellenére, hogy már véget értek az előadások.


A nemzetközi képviselők programjai

A konferencia már a divatossá vált nulladik nappal, azaz a pre-konferenciával indult február 23-án. Gőzerővel elkezdődött a fiatal vendéglátó ipari hallgatók képzése, amit egyértelműen különválasztottak a klubigazgatói vagy felsővezetői pozícióban már jelenleg is dolgozó résztvevők előadássorozatától. Részben ugyancsak eltért a nemzetközi küldöttek és így a mi programunk is az amerikai klubigazgatók programjától, de így is a négy nap alatt összesen 15 előadást volt szerencsénk végighallgatni. A nemzetközi képviselők számára február 27-én 5 órás Nemzetközi Szimpóziumot szerveztek, ahol többek között az európai és amerikai klubvezetés sajátosságait kiemelve a két szervezet 1-1 jeles képviselője ütköztette álláspontját. A konzervatívabb álláspontot egyértelműen Európa képviselte, míg a lezser, lazább stílust Amerika vállalta fel. Az alábbi témákban volt tapasztalható jelentősebb különbség: étterem kiszervezése, a klubigazgató szerepe, a klubtagokkal való kapcsolattartás, és a klub, mint társasági élet helyszíne. A verbális Ryder Cup-on a győzelmet végül mindkét fél egyetértésben magáénak tudta be. Az előadás tapasztalata számomra az volt, hogy nincsenek aranyszabályok, a klubnak és vezetésnek (függetlenül a lokációtól), a klubtag igényeihez kell alkalmazkodnia. Ha az Egyesült Államok és Európa a kultúrája különböző (márpedig egyértelműen állíthatjuk, hogy az), akkor a klubigazgatónak ezeket figyelembe kell vennie.


Még ugyanezen a napon Allan Lum elnök úr állófogadást tartott, amire hivatalos volt minden nemzet képviselője. Itt lehetőségünk volt megismerkedni a német, kínai, dán, finn, francia, spanyol, ír, angol szövetségek elnökeivel, akikkel érdekes eszmecserét folytathattunk a képzési programjukról. Tapasztalataikat örömmel osztották meg velünk és értékes információkhoz jutottunk, mely segítette a CCM vizsga lehetőségének bevezetését is Magyarországon.


Ugyancsak a nemzetközi képviselők programja között szerepel a 28-i International Breakfast, ahol Magyarország is lehetőséget kapott, hogy két percben az elnökúrnak, és a résztvevő közel 100 speakernek, szponzornak, valamint egyéb nemzeti szervezetek képviselőinek címezhesse mondandóját. Sajnos a két perc igen kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az ország jelenlegi helyzetét jól be lehessen mutatni, reméljük, hogy jövőre (New Orleansban) több lehetőséget kapunk országunk népszerűsítésére, valamint bízom abban, hogy újonnan alakult szervezetünk sikereivel is eldicsekedhetünk majd.


A magyar klubigazgatók nevében külön köszönetünket szeretnénk kifejezni Alan Lum immáron korábbi elnök úrnak, James Singerlingnek a CMAA ügyvezetőjének és Kathi Driggsnek CMAA, COO-nak a meghívásért, ezért az egyedülálló lehetőségért, amit szervezetünk kapott. A programok rendkívüli fontosságú témaköröket öleltek fel, az előadók pedig kivétel nélkül magasan képzett és remek prezentációs képességekkel rendelkező szakemberek voltak, akiktől érdemes elsajátítani a klub menedzsment minden apró fortéját. Bízom abban, hogy a jövő évi konferencián már számos klubigazgatóval képviselhetjük nemzetünket és a beszámolót követően többen jelzik majd részvételüket a Madridban megrendezésre kerülő CMAE Kongresszuson és Közgyűlésen.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés