Vasárnap: gyereknap

A már bejáratott golfszimulátorban, a Golfissimoban a gyerekekre is gondoltak. A téli beltéri szezon hátralévő részében, minden vasárnap lehetőséget kívánnak biztosítani a gyerekeknek is, hogy a szimulátorban játszhassanak. Rendkívül kedvező díjszabás mellett vasárnaponként így a gyerekeké lesz a főszerep.

A délelőtti csoportos foglalkozásokat követően, 11.00-től rendezik meg a ProTee-Golfissimo Junior Tour golfszimulátor sorozatjátékokat, egészen március végéig. (a VWGCT 2011 hátralévő 3 vasárnapi versenynapján kivételével).

Több pálya közül is választhatnak az érdeklődők, most a par3-as pályákkal tervezett Valley of Clarity lesz a helyszín. Itt 80 és 120 m közötti, cseles szakaszok, a gyönyörű környezet Tibet hegyei között, ideális helyszínnek bizonyul gyerekek számára. A nagyobbaknak több pálya is rendelkezik junior elütővel, a későbbiekben Ők is sorra fognak kerülni.

A vasárnapi versenyek/játékok díja: 3000Ft/óra, akár 4 gyerek együtt játszása esetén is. Szülői felügyelet szükséges! További információk, jelentkezés az alábbi telefonszámon: 06707034219 vagy személyesen a Golfissimo Indoor Golf Centrumban mindennap, 10-22-ig.

Kérik a szülőket, gyerekeket, hogy időben jelentkezzenek!

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés