Jön a Mikulás Kupa Kisorosziban

 

Az év utolsó két versenye elé néznek Kisorosziban, ahol december 3-án (most szombaton) kerül megrendezésre a hagyományos téli buliverseny, a Mikulás Kupa. A Magyar Golf Club forralt borral, pálinkával és télies büfével is készül a megmérettetésre, amelyre mindenkit szeretettel várnak.

 

„Ez az utolsó előtti versenyünk idén, az év végéhez közeledve pedig már az örömgolf és az ünneplés kerül előtérbe – árulta el nekünk Kovács Gábor a Magyar Golf Club üzemeltető menedzsere. – Ennek szellemében egy négyfős texas scramble-lel kedveskedünk mindenkinek, aki nálunk szeretné tölteni a szombati napját. A pálya gyönyörű, kiváló állapotnak örvend, reményeink szerint az időjárás is ideális golfidővel örvendeztet meg bennünket és egy jó kis buliversenynek nézünk elébe”

 

A versenyre négy fős csapatok jelentkezését várják péntek délig. Jelentkezni a GOLFiGO rendszeren keresztül lehet, ahol a nevezési díjak is megtekinthetők.

NEVEZÉS

 

VERSENYKIÍRÁS:

 

20221129_mikulás_golf_kupa.jpg

 

2023-as játékjog akció

A Magyar Golf Club elindította a jövő évre vonatkozó akcióját is, amely október 1-től december 20-ig tart, a játékjog a megváltás napjától használható.

Az akció részeként örökös tagságot lehet váltani 50.000Ft-ért, 300.000Ft helyett.

Az akció további részletei IDE KATTINTVA megtekinthetőek!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés