A golf az egyetlen sport, ami kikapcsol

Hujber László számára a mentális felkészülés fontosságáról szólt a 2022-es szezon, a Zala Springs klubtagjával beszélgettünk.

 

Milyen fénypontjai és nehézségei voltak az idei évnek?

A 2022-es szezon sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Ennek elsősorban az az oka, hogy a sok munka miatt nem tudtam annyi időt szentelni a golfnak, mint amennyit szerettem volna. A gyakorlás hiányán túl valószínűleg az is gondot jelentett, hogy nem mindig tudtam fejben jelen lenni a pályán. Egy-két olyan verseny akadt, amelyen úgy érzem, megfelelően teljesítettem, de összességében még nem vagyok elégedett. Bízom benne, hogy ha kellően összpontosítok, előbb-utóbb az ütéseimen is tükröződik majd!

 

Hogyan segít a golf a munkád okozta stressz levezetésében?

Jelenleg a Siemensnél dolgozom, emellett a Mercedes gyár üzembiztonságáért, illetve a gépek és berendezések megbízható működéséért felelős csapatot vezetem. Ez a pozíció valóban nem kevés stresszel jár, ezért igen szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam a golfra – az egyetlen olyan sportra, amely képes arra, hogy kikapcsoljon.

 

Mely versenyeken nyújtott teljesítményeddel vagy elégedett?

Az idei szezonban a zalacsányi pályán játszottam a legtöbbet. A Race to Zala Springs utolsó fordulóján jól szerepeltem, az első kilencen +3-as eredményt hoztam. Azt tapasztaltam, egy-egy megmérettetés kimenetele sokszor fejben dől el.

 

Milyen tervekkel vágsz neki a következő szezonnak?

A feleségemmel éppen költözködünk, most az otthonteremtés az elsődleges cél, ezért egyelőre még nem merek nagy álmokat, terveket szőni. Zalacsányhoz ezer szállal kötődőm, hiszem ott vagyok klubtag. Imádok a Zala Springsen játszani, ahová – amellett, hogy Magyarország egyik legszebb sportkomplexuma – a remek társaság miatt is érdemes ellátogatni!  

  


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés