Könnyed ferencvárosi továbbjutás

 

A Ferencváros hazai pályán 5-1-re legyőzte a kazah Tobolt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-1-es összesítéssel továbbjutott. A zöld-fehérek 100. gólját a legrangosabb európai kupasorozatban Adama Traore szerezte a negyedik percben.

 

A mali támadó bő negyedóra után duplázott, Aissa Laidouni 21. percben lőtt találata pedig végérvényesen eldöntötte a továbbjutást. A vendégek erejéből már csak a szépítésre futotta, de erre a magyar bajnok a második félidőben a csereként beállt Fortune Bassey duplájával válaszolt.

 

Az FTC-re a Holman Dávidot is foglalkoztató szlovák Slovan Bratislava vár a második körben, a főtáblára kerüléshez négy párharcot kell nyerni.

 

A múlt heti gól nélküli első felvonást követően a Ferencváros azonnal egyértelművé tette, hogy mielőbb el akarja dönteni a párharcot. Az első percben ugyan a keresztléc még megmentette a Tobolt, de nem sokkal később Traoré fejjel már nem hibázott. A folytatásban is nyomasztó fölényben futballozott a magyar bajnok, amely bő húsz perc alatt háromgólos előnyt dolgozott ki, igaz, a harmadik találatra azonnal érkezett válasz a kazahoktól. Ez sem szegte kedvét a nagy lendülettel és elszántsággal játszó FTC-nek, amely akár öt-hat góllal is vezethetett volna a szünetben, ha kicsit élesebbek és koncentráltabbak a csatárai.

 

A folytatásra valamelyest visszavett a tempóból a hazai csapat, ez pedig lehetőséget teremtett a vendégakciókra. A Tobol szimpatikusan küzdött és próbálkozott rendületlenül, volt is néhány helyzete a kissé bizonytalan ferencvárosi védelemnek köszönhetően, de csak lesgólt szerzett, így a magyar továbbjutás egy pillanatra sem forgott veszélyben. Az FTC-nek is megvoltak a maga lehetőségei a második félidőben, ezek közül kettőt értékesített, amivel rendkívül magabiztosan lépett a következő körbe.

 

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-Tobol Kosztanaj (kazah) 5-1 (3-1)

 

Forrás: MTI 

Kép: MTI/Kovács Tamás


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés