Sántha Ádám-show döntött Highlanden

 

 

Sántha Ádám nyerte a csütörtöki Ranglistaversenyt a Highlanden és nem is akárhogyan: az U16-os játékos mínusz kettőt varázsolt fel klubja gyepére.

 

Már a kezdésnél érezni lehetett, hogy ez Sántha Ádám Attila napja lesz: az U16-os korosztály ifjú tehetsége, birdie-vel indított, majd a hármason tovább csökkentette score-ját újabb eggyel a par alatti játékkal. Az ötösig mínusz kettőben állt, következett egy ünneprontó bogey, amit rögtön korrigált is a hetes lyukon. Az egyetlen megingós időszakot az első kilencet lezáró két bogey jelentette. Ekkora következett a hátsó kilenc és a Sántha-show: a tizesen újabb birdie, amit a tizennégyesen újabb követett, emellett fontos, hogy a verseny második felében nem hibázott, a fent említett szakaszok mellett mindegyiket parral teljesítette. Így egy even parra és egy mínusz kettőre hozott „félidővel”, 70 ütéssel hozta le a ranglistát.

 

Sántha Ádám mögött hét ütésnyi űrt követően három Highlandes együttállása következett, Urbán László, Szalay Attila és Andrew Smith személyében (77), az ötödik helyen Sántha Laura végzett (78).

 

A Felnőtt férfiak (nettó) kategóriáját a két birdie-vel erős kezdést bemutató Frankó Attila nyerte, Szakál Viktort és Károlyi Kristófot megelőzve. A nőknél (nettó) a masters korosztályba tartozó Molnár Lászlóné Mária, Budinszky Mónika és Vu Quy Duongné Marika sorrend alakult ki.

 

A juniorok nettó díjazottjai, Mohácsi Márk Dávid, Ran Jeffrey Shaojié és De Pelsmaeker Emilie, a szenioroknál (nettó), Andrew Smith, Malatyinszki Tamás és Baldauf László részesült elismerésben.

 

ÖSSZES EREDMÉNY


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés