Gyorsabban, rövidebben, kisebb pályákkal!

A londoni Centurion Club, június 9-ei startja után a LIV Golf Invitational Series második fordulójának teljes mezőnyét és 12 csapatkapitányát is jelentették be ezen a héten a szervezők. Az indulók között immár kilenc major győztes nagyágyút köszönthet az oregoni Pumpkin Ridge Golf Clubban az idén debütáló versenysorozat.

 

A június 30-én jelentkező második állomáson, először szerepel majd a LIV Golf csapatában a négyszeres mester bajnok, korábbi világelső, Brooks Koepka, 2020 US Open bajnoka, Bryson DeChambeau, 2018 Masters bajnoka, a Ryder Cup sztárja, Patrick Reed, valamint a jelenlegi világranglista 20. helyezettje, Abraham Ance, de Pat Perezt, a rajongók kedvencét, aki 74-szer végzett a legjobb 10-ben és Yuki Inamorit, négyszeres japán tour-győztest is megnyerték a szervezők. A sztárnevek között szerepelnek a hatszoros major győztes, Phil Mickelson, a korábbi világelső Dustin Johnson, valamint a Ryder Cup hősei, Sergio Garcia, Lee Westwood és Ian Poulter is.

 

A Newcastle United tulajdonosai, a szaúd-arábiai állami befektetési alap által életre keltett, 255 millió dollár összdíjazású, nyolc eseményből álló új sorozatot az Egyesült Államokban, Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában rendezik.

 

A hagyományos PGA Tour versenyekkel ellentétben a LIV Invitational Series háromfordulós, 54 lyukú versenyből áll, shotgun starttal, 48 golfozóval indul, akiket 12 csapatba osztanak. Az események során nincs cut, vagyis minden játékos az egész versenyen részt vesz. A szervezők úgy vélik, hogy a frissített formátum megfelel annak a kritériumnak, amit a modern golfrajongók is elvárnak: gyorsabb tempójú, rövidebb játékformát, kisebb pályákkal, kevesebb fordulóval, kevesebb versenyszámmal és rövidebb játékablakkal.

 

A LIV a római számokkal leírt 54-es szám, mely egyrészt arra utal, hogy a birdie-vel teljesített par 72-es pálya eredménye éppen ennyi ütés, másrészt a versenysorozat során 54 szakaszt, azaz három kört kell teljesíteni, ellentétben a PGA Tourok 72 szakaszával.

 

Forrás: hungolf.hu / MGSZ 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés