A Mid-Am Golf Ligával zárult a zalai golfhétvége

Hencse után Zalacsányban folytatódott a harminc fölöttiek idén debütáló, 4.5m forint összdíjazású versenysorozata, a Mid-Am Golf Liga. A második fordulóban a férfiaknál ismét szorosan alakult a befutó, a nőknél fölényes győzelem született.

 

Hencsén az utolsó pillanatban a második helyre szoruló Zilahy Csaba esettében úgy tűnt, hogy ezúttal sikerül megkaparintania az első helyet, ám Dr. Csepregi László egy gyengébben sikerült első kilenc után (öt bogey mellett egy eagle), even parra hozta a második kilencet, a végjátékban előbb saját magára hozta a frászt egy bogey-val a 17-esen, amit az utolsó szakaszon egy birdie-vel korrigált. Így rájátszásban sikerült megnyernie a fordulót a vele azonos ütésszámmal (75) végző Zilahy Csabával szemben.

 

A férfiaknál nagyon szorosan alakult a végső sorrend: a harmadik Ralph Müller csupán egy ütéssel lemaradva (76) végzett az élen álló párostól, míg Sánta Zoltán, Krämer András és dr. Horváth Péter is két ütéssel maradt csak le (77) Csepregiéktől.

 

A nők versenyében az előző fordulót megnyerő Sajner ezúttal harmadik helyen végzett (90), nagy fölénnyel nyert azonban a Zala Springs játékosa, Kocsis Réka (77), aki a teljes mezőnyben a legjobb hátsó kilences teljesítményt hozva (egy bogey, két birdie), mínuszos (-1) féltávot jegyzett Zalacsányban. Mögötte második helyen Huong Luu Thi Thu „Hajni” végzett.

 

Következő alkalommal a Mid-Am Golf Liga északra veszi az irányt: július 9-én, a szlovákiai Welten Golf Clubban kerül megrendezésre a sorozat harmadik fordulója.

 

Eredmények:

Férfi bruttó:
1 dr. Csepregi László: 75
2 Zilahy Csaba: 75
3 Ralph Müller: 76

 

Női bruttó:
1 Kocsis Réka: 77
2 Huong Luu Thi Thu „Hajni”: 88
3 Sajner Zsuzsanna: 90

 

Férfi nettó A:
1 Bodrogi Kornél
2 Sánta Zoltán
3 Bakonyi Zoltán

 

Férfi nettó B:
1 Bere Tamás
2 Dr. Varga Péter
3 Berta Zsolt

 

Női nettó:
1 Hujber Anett
2 Ködmön Andrea
3 Dickinson Melinda

 

ÖSSZES EREDMÉNY

 

Kép: Zala Springs Golf Resort Facebook 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés