A PGA Tour szervezői eltiltották a játékosokat a rivális versenysorozattól

A profi golfozók legrangosabb sorozatának (US PGA Tour) szervezői eltiltották a játékosokat egy szaúdi finanszírozású új versenysorozatban való részvételtől.

 

A LIV Golf Invitational Series elnevezésű rivális liga június 9-én rajtol Londonban, amikor egyidejűleg PGA-viadalra kerül sor Torontóban. Utóbbi szervezet szabályai szerint a golfozóknak különengedélyt kell kérniük egy másik eseményen való szerepléshez, ha ugyanakkor PGA-torna zajlik Észak-Amerikában.

 

„Ez a legjobb döntés a játékosok és a versenyeink számára egyaránt” – jelentette ki Tyler Dennis, a PGA elnöke.

 

Az új liga – melynek több állomásán Donald Trump volt amerikai elnök pályáin folynak majd a küzdelmek – mesés díjazással próbálja átcsábítani a legjobbakat, köztük a volt világelső német Martin Kaymert és a hatszoros majorgyőztes amerikai Phil Mickelsont. A londoni torna összdíjazása 20 millió dollár lesz, a győztes ebből négymilliót vihet haza.

 

A szintén exvilágelső Greg Norman a szaúdi hátterű LIV ügyvezetőjeként ugyanakkor lesújtó vélemény fogalmazott meg a PGA határozatáról.

 

„Sajnos a PGA szándékosan meg akarja tiltani a golfozóknak azt, hogy golfozhassanak” – közölte a két majordiadallal visszavonuló legenda.

 

Forrás: MTI 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés