Dubaji világkiállítás - Átlépte a félmilliót a magyar pavilon látogatóinak száma

Átlépte az ötszázezret a dubaji világkiállítás magyar pavilonja látogatóinak száma - közölte az MTI-vel kedden Dubajban Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

 

"Nagyon-nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csodálatos pavilont sikerült létrehozni, amely nagy sikerrel mutatja be Magyarországot, Magyarország turisztika vonzerejét a nagyközönségnek" - hangoztatta az ügyvezető igazgató. Tóth Andrea aláhúzta, hogy az expo látogatóinak száma immár 10 millió fölött van, s ebből minden huszadik ember a magyar pavilont is felkereste.

 

"Ez azt jelenti, hogy az első nap óta napi öt-nyolcezer látogatót fogadunk, ami nagyon nagy büszkeség, és nagyon örülünk, hogy ennyien szeretik és kedvelik a magyar pavilont. Vannak visszajáró vendégeink is, akik annyira kedvelik az itteni élményeket, hogy többször is ellátogatnak hozzánk" - magyarázta a cégvezető.

 

Tóth Andrea arra számít, hogy tartani lehet azt a kitűzött célt, hogy a világkiállítás végéig egymillió látogató keresse fel a magyar pavilont.

 

"Az volt a célunk, hogy Magyarországot minél inkább sikerüljön bemutatni, azokat a turisztikai desztinációkat, amelyet a legfontosabbak az országban, azokat minél szélesebb körben sikerüljön bemutatni, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra, és minél több látogató tapasztalja meg személyesen is azt a csodát, amit Magyarország rejt" - fogalmazott az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. vezetője.

 

A pavilon Magyarország ásvány-, gyógy- és termálvizeit mutatja be, és építészetileg a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre és az általa teremtett organikus építészet szellemiségét idézi meg. Úgynevezett száraz technológiával, egyetlen csepp víz felhasználása nélkül építették magyar ácsok. Az épületet Csernyus Lőrinc, Makovecz egykori tanítványa és munkatársa tervezte.

 

A dubaji világkiállításon több mint 190 ország mutatkozik be, és ez az első expo, amelyen minden kiállító országnak saját, önálló pavilonja van. Az eredetileg 2020-ra tervezett rendezvényt a koronavírus-járvány miatt egy teljes évvel el kellett halasztani. A pandémia miatt Dubajba utazni csakis friss negatív teszttel lehet, és az expóra is csakis beoltva, vagy negatív teszteredménnyel lehet belépni.

 

A dubaji világkiállítás március végéig látogatható.

 

Forrás: MTI 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés