Az ébren töltött idő harmadát mobilalkalmazásokra fordítja az ember

Ébren töltött ideje átlagosan harmadát mobilalkalmazások használatával tölti az ember - idézte a BBC hírportálja az App Annie elemzőcég friss jelentését. 2020-ban az Ofcom nevű brit szabályozó hatóság hasonló időarányt állapított meg, noha az a kutatás a tévénézést is felölelte. Az App Annie mobilalkalmazás-elemző cég jelentése szerint tavaly 230 milliárdszor töltöttek le applikációkat és 170 milliárd dollárt (53 ezer milliárd forint) költöttek használatukkal az emberek.

 

A világon a legtöbbet letöltött applikáció tavaly a minivideós TikTok volt, amellyel a felhasználók 90 százalékkal több időt töltöttek, mint egy évvel korábban. Szinte minden kategóriában - eltöltött idő, letöltésszám és bevétel - rekordot döntött a mobiltelefon, a nagyképernyő eközben lassan haldoklik - mondta Theodore Krantz, a cég ügyvezetője.

 

Előrejelzésük szerint az idei év második felére a TikToknak több mint 1,5 milliárd felhasználója lesz. Az applikációkkal eltöltött idő átlagosan négy óra és 48 perc volt, ami 2019-hez képest 30 százalékos növekedés - olvasható a cég State of Mobile című jelentésében.

 

Számításaik tíz ország - köztük India, Törökország, az Egyesült Államok, Japán, Mexikó, Szingapúr és Kanada - piaci eredményein alapulnak. A brazil, az indonéziai és a dél-koreai felhasználók naponta több mint öt órán át mobiloznak, ezen belül minden tíz percből hetet közösségi, fotó- vagy videóapplikáció használatával töltenek - mutatott rá a jelentés.

 

Tavaly mintegy kétmillió új alkalmazás és játék indult el, a 100 millió dollárnál nagyobb bevételű appok száma 20 százalékkal nőtt az App Annie szerint. A világ legnépszerűbb videostreaming appja a YouTube, a második a Netflix lett.
A mobiljátékok használata szintén nőtt, 116 milliárd dollárt költöttek rá a felhasználók.

 

A trendek vizsgálata a világjárvány hatását is megmutatta: az emberek rengeteg időt - globálisan több mint 100 milliárd órát - töltöttek webshopok mobilalkalmazásaival, a legnagyobb növekedést Szingapúrban, Indonéziában és Brazíliában mérték. Hatalmasat, a tavalyihoz képest 50 százalékot nőtt az étel- és italszállítók applikációival töltött idő is.

 

Az egészség- és fitneszalkalmazások felhasználása is felívelt, amikor az emberek nem látogathatták az edzőtermeket és a csoportos órákat, de népszerűbbek lettek a meditációs appok is. 2018-hoz képest 95 százalékkal nőtt a társkereső mobilalkalmazások bevétele, 2021-ben meghaladta a négymilliárd dollárt.

 

Forrás: MTI 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés