Téli golfélmények a spanyol partokon

A magyar PGA vezetőedzőjeként, a golfoktatás elkötelezett híveként Szigeti Csaba már évek óta szervezi több hónapig tartó edzőtáborait Spanyolországban, amely igen népszerű a hazai golfozók körében. A Katalóniában szerzett élményekről a Hungarian Golf Magazinnak adott interjújában mesélt.

 

Örömmel halljuk, hogy egy év kihagyást követően ismét lehetőséged van téli edzőtábort tartani Spanyolországban.

Az elmúlt héten érkeztünk meg a Barcelona közelében található PGA Catalunya Golf and Wellness nevű resortba, ahol az egyik kedvenc pályámon játszottunk. Spanyolországban gyönyörű idő volt, sem eső, sem szél nem zavarta a játékot. Ezt követően indultam Valenciába, ahol Somogyi Bencével találkoztam és egy vérpezsdítő golfjátékra is sor került. Azt tervezem, hogy amennyiben a koronavírus-járvány nem szól közbe, egészen március végéig maradok az országban.

 

Úgy hírlik, a szombaton kezdődő edzőtáborod egy speciális módszer szerint épül fel. Mit lehet erről tudni?

Az a szokásom, hogy hetes turnusokat indítok, amelyek kizárólag három főből állnak. Egy átlagos nap menetrendje annak megfelelően alakul, hogy milyen tudásszinten lévő játékosok érkeznek. Általában a driving range-en való gyakorlással kezdünk, majd attól függően, ki mennyire bírja a tempót, tizenhat-tizennyolc szakaszt megyünk.

 

Mi mindennel telik még a Spanyolországban töltött időszak a golfozáson kívül?

A járvány miatt egy év kimaradt, így most kihasználom az alkalmat és végig látogatom a barátaimat és a kedvenc éttermeimet!

  

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés