A jövő év kihívásai

Greff Bálinttal az egyetemi éveket követő profi terveiről, az életében bekövetkező sorsdöntő változásokról beszélgettünk.

 

Hogyan értékelnéd a 2021-es évet?

A 2021-es év a tanulás szempontjából kicsit keményebb volt a korábbiakhoz képest, jelenleg másodéves vagyok a Corvinus Egyetemen, gazdálkodás és menedzsment szakon. Idén szinte alig volt időm versenyezni, összesen talán három-négy megmérettetésen indultam. A tanulás mellett egyszerűen nem fért bele, hogy minden hétvégén szerepeljek valamelyik versenyen. Ennek ellenére sokat gyakoroltam a pályán és már lelkesen készülök a jövő évi kihívásokra.

 

Nemrég kezdted el a PGA képzését is…

Heten vágtunk neki a képzésnek: Holló Zsombor, Rózsa Dávid és Dani, Lencz Krisztián, Csiki Péter, Kiss Polett Karolina és jómagam. Azért jelentkeztem, mert úgy éreztem, elértem egy olyan szintre, amely már alkalmassá tesz a tudásom átadására. A golfoktatás emellett kiváló pénzkereseti forrás, nem is beszélve arról, hogy jóval több lehetőséget rejt magában, mint az amatőr golfozás.   

 

Milyen tervekkel nézel a jövő felé?

A hároméves golfoktatói képzés egyik feltétele a versenyeken való teljesítés, ezért az összes profi profi bajnokságon szeretnék elindulni. Mind a kilenc-tíz fordulós, mind a háromnapos bajnokság óriási felkészülést és nagyon sok gyakorlást igényel, így tavasszal el is kezdem az edzéseket. A PGA képzésén Makszin Áron az „osztályfőnökünk”, ebben a félévben anatómiát és sportpedagógiát tanulunk. Szerencsére mindenkit jól ismerek az osztályunkban, így remek hangulatban telnek az órák! A karácsonyt pedig meghitt családi körben ünnepeljük, hiszen a nővéremnek hamarosan kisbabája születik. Egy nagyon különleges és izgalmas ünnepi időszak küszöbén állunk.

 

Fotó: Kállay Tamás


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés