Hamilton a 10. helyről nyert Brazíliában

Lewis Hamilton élete versenyét teljesítette Interlagosban, a 10. helyről a pályán, erőből nyert Brazíliában. Verstappen a második, Bottas a harmadik helyen futott be.

 

Futam előtt a hétvége történéseit leginkább az FIA vezérigazgatói terme irányította. 

A pénteki időmérőt Lewis Hamilton nyerte, ám a Nemzetközi Automobil Szövetség a brit DRS-ét átvizsgálta, majd szabálytalannak találta, így a címvédőt diszkvalifikálták a sprintfutam előtt. Hamilton az utolsó helyről egészen az ötödik helyre jött fel a 24 körös sprintkvalifikáción, így, a belső égésű motorcsere miatt járó büntetését is beleszámítva a 10. helyről vághatott neki a Sao Pauló-i Nagydíjnak.

Verstappent is vizsgálta az FIA, miután a holland az időmérő vége után Hamilton DRS-ét vette szemügyre, és többször hozzá is ért a brit hátsó szárnyához. Ez ellentmond a szabályoknak, így a világbajnokság éllovasa 50.000 eurós büntetést kapott.

 

A sprintkvalifikációs lebonyolítás lényege, hogy a vasárnapi főfutam rajtrácsát a szombati sprintfutam eredménye határozza meg. Mivel azt Valtteri Bottas nyerte, így ő indulhatott a főfutamon az élről. Mellőle a Red Bull favoritja Max Verstappen, a harmadik helyről a hétvégén remeklő Carlos Sainz rajtolhatott a Farrarival.

 

A Pirelli Interlagosba a C2-C3-C4-es keverékeket hozta, a futamra pedig a két kiállásos stratégiát tartotta a legideálisabb választásnak. A mezőny Cunoda kivételével a rajtnál a közepes keverékekre szavazott, ez a futamon egy elnyújtott első szakaszt vetített előre, persze egy esetleges Safety Car-fázis minden gumistratégiát boríthatott...

A rajtot Verstappen tökéletesen kapta el, rögtön megelőzte Valtteri Bottast. A finn tempót vesztett így Sergio Pérez is levadászta. Hamilton az első pár kanyar után már Vettelt megelőzve a hatodik helyre jött fel.

 

A CÍMVÉDŐ VÉRSZEMET KAPOTT, A CÉLEGYENES VÉGÉN A HARMADIK KÖRBEN MÁR CARLOS SAINZOT MAGA MÖGÉ UTASÍTVA AZ ÖTÖDIK VOLT.

Nem volt megállás: az ötödik körben Leclercet is átugrotta a brit, Bottas pedig nem nehezítette a dolgát, rögtön elengedte a címvédőt, aki így a Red Bullok nyomába eredt. A hétszeres világbajnok mindössze négy másodpercnyire volt az élen álló Verstappenhez képest. 

 

A HATODIK KÖRBEN A TÖRMELÉKEK ELTAKARÍTÁSA MIATT A PÁLYÁRA HAJTOTT A SAFETY CAR, ÍGY VERSTAPPEN KIAUTÓZOTT ELŐNYE GYORSAN A SEMMIBE VESZETT.

Az újraindításnál Verstappen a végsőkig kivárt, és a szabálykönyv szerinti utolsó pillanatban lépett csak a gázra. Az élen mindenkinek sikerült megvédenie a pozícióját.

 

PÁR KANYAR MÚLVA MICK SCHUMACHER AUTÓJÁT KIMI RÄIKKÖNEN BONTOTTA LE, AMI  VIRTUÁLIS SAFETY CAR SZAKASZT HOZOTT.

Az ismételt újraindítás után Hamilton Pérezt helyezte nyomás alá, a brit DRS távolságon belülre került, folyamatosan a leggyorsabb köröket produkálva. A 18. körben egy oda-vissza előzést láthattunk: Hamilton remek manőverrel ment el Pérez mellett, aki azonban nem hagyta magát és visszavette a pozícióját. 

 

Egy körrel később viszont már nem volt válasza a Red Bull pilótájának, Hamilton ismét megelőzte és üldözőbe vette Verstappent.

 

Forrás: Index

Fotó: Ricardo Moraes / Reuters


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés