Halász Rita lett az idei Margó-díjas

 

Halász Rita Mély levegő című regényével hozta el az idei Margó-díjat, mellyel a legjobb első prózakötetet jutalmazzák a most zajló Margó Irodalmi Fesztiválon.

 


2021-ben negyven első prózakötetet jelöltek a díjra, ezt egy tízes listára szűkítették, amiből a szakmai zsűri kiválasztotta a legjobb hármat, a nyertes kötet mellett Gurubi Ágnes Szív utca című, és Gazda Albert Leningrád című regényét. Halász Rita kötetét a tavalyi Margón mutatták be, azóta a Libri irodalmi díjra is jelölt volt, és nemrégiben az is kiderült, hogy sorozat formában filmre is adaptálják. A zsűri „a családon belüli nemi egyenlőtlenségek érzékeny és érzékenyítő ábrázolását” emelte ki a kötet méltatásában.

 

A Margó-díjjal ötszázezer forintos pénzjutalom és próbafordítás is jár, valamint a Bookline tizenötmillió forintos médiatámogatása. Halász Rita emellett tárcasorozatot publikálhat a Könyves magazin oldalán, valamint önálló esten mutatkozhat be a Művészetek Palotájában.

 

A díjról négytagú zsűri döntött, Antal Nikolett, Czinki Ferenc, Gaborják Ádám és Valuska László. A Margó-díj tízes listájára kerültek még:

Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog
Balássy Fanni: Hol is kezdjem
Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa
Gazda Albert: Leningrád
Gurubi Ágnes: Szív utca
Angela Murinai: Mikor feltámad a szél
Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása
Szarka Károly: Az én hibám
Szűcs Péter: Dharma

 

 

 

 

Forrás: 24.hu

Fotó: Margó Irodalmi Fesztivál

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés