Hamarosan megjelenik...

 

Ahogy a 2021-es szezon lassan a befejezéséhez közeledik, az ügyvédként és sportolóként is sikeres Dr. Bohács Zsolttal ültünk le beszélgetni, aki tapasztalatokban és élményekben gazdag életpályájának fénypontjait osztotta meg velünk. A teljes interjút évösszegző kiadványunkban, a Kincses Kalendáriumban olvashatják el.

 

Az Amatőr Világbajnokság egykori győzteseként mit adott neked ez a sport, hogyan tudtad szakmai életedben hasznosítani a golf terén megszerzett tudást?

2007-ben voltam kint először Orlandóban az Amatőr Világbajnokságon, amelyet egy Gödön megrendezett válogatóverseny előzött meg. A 20-25-ös kategóriában indultam, mert akkoriban 22-es hendikeppel rendelkeztem, amit azóta 5,8-ra vittem le.

Sok-sok évvel ezelőtt, még kenus versenyző koromban fogtam először golfütőt a kezembe a bükfürdői pályán. Akkor még nem sokra értékeltem ezt a sportágat, nem gondoltam, hogy túlságosan nehéz lenne. Egy bő félóra elteltével azonban rádöbbentem, hogy mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek elképzeltem, hiszen addig kell erőlködni, amíg a játékos el nem találja a labdát. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, és úgy megkedveltem a golfot, hogy szinte már elvonási tüneteim vannak, ha nem űzhetem. Szegeden sajnos nem sok lehetőség adódik a beltéri játékra a téli időszakban, amikor azonban külföldön járunk, a család nagy örömére igyekszem olyan helyet választani, ahol golfpálya is van, hiszen a golfozás csodálatos, aktív kikapcsolódást kínál. A sportág óriási előnye, hogy a játékos kellemes környezetben, a friss levegőn, akár munka mellett is űzheti. A golf révén üzleti kapcsolatokat és barátságokat köthetünk, sőt, akár ismert sportolókkal és közéleti személyiségekkel is találkozhatunk. Néhány évvel ezelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy Dubajban Björn Borg egyik svéd ellenfelével golfozhattam.


Milyen szakmai és emberi fejlődésen mentél keresztül a golf révén?

Úgy érzem, türelmesebb, megértőbb, odafigyelőbb lettem. Akinek olyan szerencséje van, hogy a sportban nő fel és még felnőttkorában is folytatni tudja - különösen egy olyan fejlődő sportágat, mint a golf, amely régebben nem volt divatban Magyarországon -, az tisztában van a sportetikettel és az ellenfele személyiségét is könnyebben kiismeri. A játékostárs reakciói megmutatják, az illető hamar dühbe gurul-e a pályán, zavarják-e a környezet zajai. Az ügyfelekkel való tárgyaláskor vagy olyan helyzetben, amikor fontos döntéseket kell hozni, ezek a képességek és tapasztalatok kimondottan segítségére vannak az embernek. A golf, ahol folyamatosan koncentrálni kell, a szakmai és magánéletben is megfontoltságra tanít: még a tizenhetedik szakasz után sem dőlhetünk hátra.

 

Az interjú teljes szövegét a hamarosan megjelenő Kincses Kalendáriumban olvashatják!

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés