Egy élet a golf tükrében

 

Verpeleti András trombitaművész még évtizedekkel ezelőtt telepedett le családjával Brandenburgban, ahol fia, az akkor négy éves Richárd a golf szerelmesévé vált. A kisfiú hamarosan verhetetlen golfjátékossá cseperedett, aki nagyobb társaival szemben is sorra aratta a sikereket a Berlin környéki pályákon.

 

 

Verpeleti András szerint a golfban és a zenében az a közös, hogy mindkettőben fontos szerep jut a sikernek. A különbség viszont az, hogy míg a zene megítélése szubjektív, addig a golfban elért eredmény a számokra épül. Fia, Richárd Németországban nőtt fel és már négy éves korától fogva élénk érdeklődést tanúsított a golf iránt. Kezdetben csak a tévében nézte, majd a kertben a fáról leesett gallyakkal ütötte a labdáját. A szomszédok tanácsára a család ellátogatott a Berlin közelében található, kilenc szakaszos golfpályára, ahol egy ausztrál edző felfigyelt Ricsire és megmutatta neki, hogyan üsse a labdát, segített neki a golf alapjainak elsajátításában. Az óvodában, majd az iskolában töltött idő után minden nap a driving range-en gyakorolt. Később a Verpeleti család megvásárolta ezt a pályát, itt kezdődött el Ricsi golfkarrierje – gyakorlatilag a golfpályán élte az életét. Évek múltával az apuka és az anyuka is megismerkedett a golffal és megszerette a sportot. Ekkoriban még nagyon kevés pálya volt Magyarországon, de a balatoni nyaralások során gyakran ellátogattak a Hencse Golf Clubba, ahol az egész család kikapcsolódhatott a golf révén.

 

image0 4 

Richárdot korai éveiben egy játékosként a Challenge Tour-t megjárt, ausztrál edző tanította. David Wilson kiválóan értett a gyerek nyelvén, elsősorban a rövidjátéka fejlesztésére fókuszált, a swingjéhez nem nyúlt, inkább hagyta szabadon játszani. Az amatőr és a profi golf között azonban olyan mértékű a szakadék, mint kevés más sportban. A nagyon jó amatőr játékos és a profi golfozó között az a különbség, hogy hányszor tudja újra lehívni azt a teljesítményt, amit gyakorolt. A profi golfos tízből kilencszer 69-et játszik, és csak egyszer 72-őt. András úgy vélekedi, hogy ha azt akarjuk, egy gyerekből a későbbiekben akár a PGA-ig is eljutó, profi játékos legyen, meg kell tanítanunk őket hatékonyan gyakorolni és a teljesítményüket növelni, hiszen a tehetség mellett a gyakorlás a kiváló teljesítmény kulcsa. Vijay Singh, a világhírű golfjátékos egyszer így nyilatkozott egy újságírónak: „Az a valódi nyomás, amikor a putting greenen állok, egy méterről ezer labdát kell beütnöm, és ha az ezerből akár csak egy is nem sikerül, mindent elölről kell kezdenem”. Ehhez a nyomáshoz hozzá kell szokni, de nem a pályán, hanem gyakorlás közben. Ha egy igen tehetséges gyerek nem tanul meg gyakorolni, majdnem behozhatatlan hátrányt szenved.

 

A Verpeleti Andrással és Richárddal készült teljes interjúk szövegét a hamarosan megjelenő Kincses Kalendáriumban olvashatják!

Fotók: Verpeleti András

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés