Ifj. Sárközi Richárd és Jaczkovics Emma Éva nyerte a háromnapos golfviadalt

Pályafutása első match play bajnoki címét szerezte meg ifj. Sárközi Richárd és Jaczkovics Emma Éva is. 

 

Borús, esős idő várta a NAPI.HU X. Magyar Nyílt Match Play Bajnokság mezőnyét a vasárnapi, döntő nap első körében. Délelőtt elődöntők, délután döntők és vigaszági mérkőzések következtek. A férfiak között a Kötél Bence Somogyi Bence, valamint a Bertényi Bence ifj. Sárközi Richárddal párharcok döntötték el az aranyéremért folyó küzdelem résztvevőit. Három szakasszal a vége előtt úgy tűnt, Kötél és Somogyi még sokáig nem viszi dűlőre a dolgot, Kötélnek mégis sikerült a 9. szakaszon pontot szerezni, amit végig meg is őrzött. A másik párosban is ádáz küzdelem folyt a döntős helyért, ami csak plusz egy szakasz lejátszásával tudott Sárközi javára fordítani.

 

A döntőben Kötél Bence ifj.Sárközi Richárddal találkozott. A lejátszott tizenöt szakasz közel feléig Kötélnek sikerül egy pont előnyhöz jutni, innentől azonban Sárközi átvette a kezdeményezést, és 5UP-pal húzta be a Match Play aranyserlegét. Hasonlóan kiélezett meccset hozott Bertényi Bence és Somogyi Bence összecsapása is. Somogyi magabiztosan kezdett, nyolc szakaszon át vezetett, majd Bertényi kiegyenlített. A befejezés Bertényinek kedvezett, két szakaszgyőzelemmel végül a harmadik helyet szerezte meg.

 

FÉRFIAK

1. helyezett ifj. Sárközi Richárd
2. helyezett Kötél Bence
3. helyezett Bertényi Bence


A nőknél Jaczkovics Emma Éva tizennégy szakaszon át folyamatosan növelte előnyét az elődöntőben Stern Leával szemben (5&4), így az idei év egyik legjobb formájának örvendő női versenyzője jutott a döntőbe.. A másik résztvevő Berkenyei Daniella lett, aki Batta Krisztina visszalépésével egyből bejutott a fináléba, Stern Lea Sára pedig már az elődöntők után bronzérmesnek mondhatta magát. A döntőben  a hétvégén végig remeklő Jaczkovics ott folytatta, ahol az elődöntőben abbahagyta: öt szakasszal a befejezés előtt, 5UP-al avathatták match play bajnokká.

 

NŐK

1. helyezett Jaczkovics Emma Éva
2. helyezett Berkenyei Daniella
3. helyezett Stern Lea Sára

ZP 6953 1024x683 

 

További eredmények IDE KATTINTVA érhetők el!

 

Forrás és fotók: Magyar Golf Szövetség

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés