A glória mentette meg Hamilton életét

 

Nem túlzás azt állítani, hogy a glória megmentette Lewis Hamilton életét a vasárnapi Formula–1-es Olasz Nagydíjon. A hétszeres brit világbajnok nyakába mászott Max Verstappen a második kanyarban. Évekkel ezelőtt súlyos következményei lehettek volna egy hasonló balesetnek.

 

Szerencsétlen eset volt, ha nincs ott a glória, nagyobb baj is történhetett volna, hiszen Verstappen kereke a pilótafülkében landolt volna. Bár az F1-es autók könnyűek, de látva a felvételeket, Hamilton nagyon súlyos nyaksérülést is szenvedhetett volna, legrosszabb esetben pedig meg is halhatott volna

– fogalmazott az Indexnek Kling Sándor, a Red Bull korábbi tervezőmérnöke.

A verseny után Hamilton is úgy nyilatkozott, hogy a HALO mentette meg az életét.

 

 

Egyáltalán nem túlzás Hamilton kijelentése. Nem egy csúnya baleset volt, nem nagy sebességgel ütközött a két autó, ugyanakkor ez is jól mutatja, hogy egy ártalmatlannak tűnő szituáció is okozhat bajt.

 

Állandó szakértőnk hozzátette, a FIA folyamatosan tesztel, az egész túlélőcellát és az orrkúpot is nagy erőkkel terhelik meg, így ellenőrzik, hogy biztonságos-e az autó.

 

A GLÓRIA BRUTÁLIS ERŐKET IS KIBÍR, 120 KILÓNEWTONNAL IS TERHELIK, EZ NAGYJÁBÓL EGY 12 TONNÁS KAMION TÖMEGÉNEK FELEL MEG.
A glóriát titániumból készítik, ez egy nagyon könnyű, ám annál erősebb anyag. Egy F1-es autó esetében több tízezer fontba kerül. Nagyjából kilenc kilogrammot nyom, ehhez azonban még hozzá tartozik a váz tömegnövekedése, hiszen ezt a 12 tonnát fel kell vennie valaminek.

Kling Sándor elmondta, bár sokan azt hihetik, a versenyzőket nem zavarja a glória, hiszen maximum a függőleges oszlop lehetne zavaró, de a pilóták szinte soha nem néznek középre.

 

Amikor a biztonsági övet bevezették, azt is sokan ellenezték, majd rájöttek, hogy valóban jó és hasznos megoldás. Így van ez a glóriával is. Persze a show része egy-egy karambol, de sérülést senki nem szeretne

– mondta.

 

A Mercedes-istálló német csapatfőnöke szerint Verstappen részéről nyilvánvalóan szándékos szabálytalanság történt.

 

A fociban az ilyen jellegű megmozdulást taktikai szabálytalanságnak szoktuk nevezni

– nyilatkozta Toto Wolff az eset után, de még Verstappen megbüntetése előtt. Hozzátette: nagyon reméli, hogy most és a jövőben is szankcionálják az ilyen eseteket, mert ha nagy sebességnél történik hasonló ütközés, abból tragédia lehet.

 

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke viszont úgy véli, versenybaleset történt.

 

A vb a szeptember 26-i Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban.

 

 

 

Forrás és fotó: Index

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés