Mikor tér vissza a balesetet szenvedett Tiger Woods?

Steve Stricker, a Ryder Kupára készülő amerikai csapat kapitánya Tiger Woods egészségi állapotáról beszélt, aki február 23-án szenvedett súlyos autóbaleset.

 

 

Stricker szerint a legendás golfozó felépülése jól halad, optimista a jövőjével kapcsolatban, és biztos benne, hogy visszatér a pályára – írja az MTI.

 

A 45 éves, 15-szörös major-győztes sportoló gyorshajtás miatt lesodródott a kocsijával az útról, és felborult Los Angeles közelében. Woods jobb lábszára és bokája roncsolódott, nyílt törései voltak, több órán át műtötték, és a sípcsontját és a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal.

 

Sokat beszélgettem Tigerrel, hiszen ő is része a Ryder Kupa-családnak. Ezúttal nem tud a rendelkezésünkre állni a segítőmként, mert még tart a rehabilitációja, amely jól halad. Egyre jobban van, jól érzi magát, minden úgy zajlik, ahogy kell

– mondta Stricker, aki szerint egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza a világ legismertebb golfozója.

 

A Ryder Kupát – amelyen az amerikai és az európai válogatott csap össze – szeptember 24-26-án rendezik meg Wisconsinban.

 

 

 

Forrás: Index

Fotó: Nemzeti Sport

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés