Nyílt sisakos küzdelem

 

Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság - első nap

Hatalmas várakozások előzték meg a 43. Magyar Nyílt Bajnokságot, amelyre szép számmal, negyven fő felett neveztek külföldi játékosok. A Zala Springsben induló 102 golfozó közel negyede rendelkezik pluszos hendikeppel, így azt már előzetesen sejteni lehetett, hogy a torna masszív mínuszos produkciókkal örvendeztehet meg minket. Lássuk, hogy az első nap megfelelt-e az elvárásoknak? 

 

 

 

Az eredmények tükrében maximálisan!

Az első körben hét játékos ért el mínuszos eredményt, a top tízbe három magyar játékos került, ketten közülük a szűk elitben végeztek.

Az elmúlt év hazai tornáin brillírozó Csányi Olivér remekül rajtolt: az első szakaszon rögtön egy birdie-vel hangolt, amit a 6. szakaszig még kettő követett. Itt azonban jött egy bogey, a Golfiesta versenyzője pedig innentől nem hibázott: a hátsó kilencen, a 11-12. szakaszon, megint jött sorozatban két birdie, a -4-es mestermunkára a „cseresznyét” az utolsó szakaszon ütött újabb birdie-vel tette fel. Csányi Olivér -5-tel, kirobbanó formában indított, és jelenleg vezeti (!) a bajnokságot. Ám akadt egy kihívó, aki tartani tudta vele a lépést.

 

Lovro Horvatnak hívják ezt a játékost. A Riverside Zagreb játékosa, aki az utóbbi években Amerikában, a floridai Saint Leo Universityben pallérozta tudását, Csányihoz hasonlóan mínusszal indított. Erre jött még az első kilenc közepén egy birdie, a 9. lyukon pedig eagle-t ütött. Féltávig egészen félelmetes, -4-es score-t produkált hiba nélkül. Bár a hátsó kilencen „csak” parok jöttek, a végét ő is birdie-vel zárta, így -5-tel, Csányival együtt áll az élen.

 

A két élmenő után szintén együttállás következik: Kötél Bence és a holland Rick Van der Nat testközelből elemezhette a másik játékát, hiszen egy flightban versenyeztek. Mindketten nagyon erős első kilencet hoztak: az első két bemelegítő szakasz után Kötél hármas birdie-sorozatot hozott, Van der Nat csupán az ötös szakasz mínusz egyes játékát nem tudta másolni, ha megkésve is, de a hetesen már ő is -3-ban állt. A féltávig mindketten ütöttek egy-egy bogey-t, mínusz 2-vel fordulhattak a hátsó kilencre. Kötél itt rögtön duplával kezdett, amit egy birdie-vel azonnal javított, Van der Nat azonban a 11-esen ugyanúgy megütötte a -1-et, a 13-ason viszont jött egy dupla. Mindkét versenyző ütött még egy-egy birdie-t, így -2-es eredménnyel, a T3-as pozícióban várják a szombati rajtot.

 

Kötél_flight.jpg

 

A következő hármas a -1-esek csoportja: a szlovák Matej Babic jól indította a napot (2 birdie az első kilencen), azonban a folytatásban már csak egy bogey-t ütött. A cseh Michal Dvořák ellentétes ívet futott be, nála inkább féltávig akadozott a gépezet, a hátsó kilencen 2 birdie-t hozott, hiba nélkül, hasonlóan a máltai Laurens Schulze-hoz.

T8-ban áll a BB-műhely golfozója, Horváth Ákos even parral, klubtársa Bertényi Bence a T14., +2-vel.

 

A nőknél furcsán alakult a mezőny, hiszen elsőre a leader flight (mindhárman +3 hcp felett) egyik játékosa sem alkotott igazán maradandót: a német Anna-Maria Diederichs eredmény nélkül zárt, az olasz Caterina Tatti +6-tal T10. helyen végzett, a szlovák Petra Babicova even parral ugyan vezet a nőknél, előnye azonban nem betonbiztos. Babicova hibátlan első kilencet ment - az utolsó szakaszon 1 birdie-vel -, azonban a második felvonásban már jött két bogey egy birdie kíséretében. Őt követi a szlovén Lana Malek, egy igazi hullámvasút első körrel: volt itt dupla, bogey és birdie is, a végén jól hajrázott: sorozatban két birdie-vel zárta a napot a T2. helyen.

 

Malekkel együttállásban végzett a fligth-társ Vadkerti Adél. Az első kilencen +1-et ment, majd a hátsó kilenc rapszodikus játékot hozott, három birdie-vel, két boegy-val és egy duplával. +2-es eredményével ott van az élmezőnyben, és ha abból indulunk ki, hogy az országos bajnokságon szintén lassan lendült bele, bízhatunk benne, hogy Adéltól ez még csak bemelegítés volt.

 

Vadkerti_Adél.jpg

 

A nap meglepetésembere a Pannonia Junior Academy játékosa, Földházi-Nagy Zsófia lett, aki az első féltávot bogey mentesre hozta két birdie-vel – amivel félúton még vezette a női mezőnyt –, a hátsó kilencen azonban jött 5 bogey sorozatban. A +3 így is nagyon jó eredmény, a hcp-jét bőven túlteljesítve 3 ütéssel az élen haladó Babicova mögött kezdheti meg a szombatot.

 

+4-gyel, T6-ban áll Sántha Laura, aki szintén nagyon jót ment az első körben, őt követi Berkenyei Daniella +6-tal, mindketten a Pannonia Junior Akadémia tagjai. 

 

Le a kalappal minden magyar résztvevő előtt! Hajrá fiúk és lányok, folytatás következik szombat reggel! 

 

LIVESCORE

 

 

Fotók: TÁTRAI BÉLA / GOLF Magyar 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés