Bajnokságra hangolódva

Baranovszky Bálint az elmúlt időszakban már több rangos golftornán megvillantotta oroszlánkörmeit. Édesapját, Dr. Baranovszky Györgyöt a Race to Zala Springs IV-en szerzett élményekről, Bálint zsúfolt versenynaptáráról és az elkövetkező hónapok terveiről kérdeztük. 

 

 

Hogyan készül Bálint az idei golfszezon nagy megmérettetéseire?

A fiam folyamatosan kint van a pályán és szorgalmasan edz. Arra törekszik, hogy nyugodtan készüljön fel a versenyekre és a lehető legtöbbet hozza ki magából. Edzéseit Baranyai Róbert és Böndicz Gergő irányítja. Jelenleg éppen Zalacsányban tartózkodik, ahol egy gyerekeknek és kamaszoknak szervezett táborban mélyíti el golftudását.

 

Hogyan néz ki egy nap ebben a golftáborban?

A gyerekek reggel 9-től délutánig edzenek, tudásszintjüknek megfelelően, két csoportban, két kiváló oktatótól tanulják a golfot. A zalacsányi tábor célja, hogy minél több fiatallal megszerettesse ezt a sportot, akik változatos feladatok révén – a rövid- és hosszújáték gyakorlásán keresztül – ismerkedhetnek a golffal. Bálinttal a tábor keretein belül Cirtina Radu foglalkozik, Bozó Ádám vezeti a másik csoportot. Az biztos, hogy kiváló szakemberekre bízták a szülők a gyerekeiket.

 

Milyennek találta Bálint a Race to Zala Springs IV hangulatát, hogy érezte magát a versenyen?

Fantasztikus hangulat uralkodott a Race to Zala Springs negyedik fordulóján! Az ország egyik legkiválóbb pályája gyönyörűen előkészített állapotban várta a versenyzőket. Öröm látni, hogy az idő múlásával a gyerekek korosztálya is szép lassan összekovácsolódik, a fiatalok lelkesen támogatják egymást. Mindemellett azt is érdekes megfigyelni, hogy már közöttük is dúl a versenyszellem!

 

Milyen további tervekkel folytatja Bálint a szezont?

Július 23. és 25. között kerül megrendezésre Zalacsányban a 43. Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság, ahol Bálint már nem a kék, hanem a fehér elütőről indul. Ez nagy kihívást is jelent, hiszen így sokkal többet kell ütnie, ami nagyobb fizikai megterhelést jelent. A tudásának megfelelő tisztes helytállás a cél. A soron következő megmérettetések folyamatos gyakorlási, felkészülési lehetőséget kínálnak a jelenleg éppen egy fejlődési szakaszban lévő Bálint számára, aki szeptembertől az erőnléti edzésekre is nagyobb hangsúlyt helyez majd. Már alig várja az augusztust és lelkesen készül a három napon át tartó 32. Magyar Junior Nyílt Bajnokságra!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés