A siker nem megy oda, ahol nem ünneplik

 

Movik Gabriella első nagy tornagyőzelmét ünnepelhette július második hétvégéjén, a Mid-Am Országos Bajnokságon. Bár az utolsó napon a szeszélyes időjárás megtréfálta a mezőnyt, az elmaradt döntő forduló ellenére az újdonsült bajnoknő elégedett lehet a két nap során elért eredményével. 

 

Most elég kiegyenlített a mezőny női a Mid-Am golfban – kezdi beszámolóját Movik –, nagyjából azonosak a hendikepjeink, nem tudni, hogy éppen melyik hétvégén, kinek a kezei közül esik ki a győzelem. Most nekem jött ki legjobban a lépés. Az utolsó napon ott akartam lenni fejben, mindenkitől kaptam egy-egy jótanácsot. Nagyon vártam ezt az utolsó napot, és egy kicsit szomorú is voltam, hogy nem tudom a teljesítményemre feltenni a koronát.

 

Movik a bajnokságon két nap után 12 ütéssel vezette a női tabellát, mint beszámolójából megtudtuk, a Match Playt követően jól sikerült felkészülés, ami extra motivációval is párosult az Országos Bajnoökság előtt: Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a tornát, hiszen több napos tornát még nem nyertem korábban. Többet is gyakoroltam a Match-Play óta, igyekeztem kijavítani, ami akkor nem ment. Kevesebbet használtam a drivert, kicsit konzervatívabb játékot játszottam, inkább a rövidjátékomra helyeztem nagyobb hangsúlyt. A chip putt kifejezetten jól ment, és az volt a tapasztalatom, hogy amikor bajba kerültem, egy perc alatt ki tudtam jönni belőle. Azt hiszem a golf erről szól: hogyha bajba kerülsz megtaláld a megoldást. Ez most sikerült.

 

A motiváció és a felkészülés mellett Movik a pályát is megemlítette, mint a jó score-t segítő faktort: „Az új büki pályának tetszik a vonalvezetése, a játékomnak nagyon fekszik. Tavaly játszottam már rajta, de nem ismerem annyira, mint a többi magyar pályát. Most azonban kifejezetten kedvet kaptam hozzá. Szerintem egy izgalmas és nagyon hosszú pálya, amit szépen rendbe hoztak, jó állapotban van, jó greenekkel.

 

Végezetül rákérdeztünk arra, milyen érzés a Mid-Am közösségben megszerzett első nagy tornagyőzelem: „Nagyon jó a Mid-Am közösség – mondta a friss bajnok –, ami az évek során egy igazi egymást segítő közösséggé kovácsolódott. Mindenkinek volt a másikhoz egy-egy bátorító szava, szurkoltunk egymásnak. Nekem ez volt az első bruttó első helyezésem egy nagy tornán, ezt most meg is ünneplem. Mert a siker nem megy oda, ahol nem ünneplik ?”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés