Félúton a Sunset Tour

 

Július 18-án, St. Lőrincen negyedik állomásához érkezett a Sunset Tour, a délpesti golfklub hagyományos éves versenysorozata. A nyolc fordulóból álló tour újabb fordulójában Kovács Gergő szerzett győzelmet, ezzel együtt pedig értékes bruttó pontokat.

 

 

St. Lőrinc junior korú játékosa, Kovács Gergő és a Balaton Golf Club szintén juniorja, Horváth Erik – a pontvadászat első két helyezettje – egy flight-ból indult. A négyesfogatban még ott volt ifj. Tarjáni Dávid Gábor, és az egy nappal korábban Zala Springsben versenyző Kocsis Réka is. A flight erősségét mutatja, hogy ebből a négy versenyzőből hárman a legjobb négyben végeztek.

 

A Sunset II. győztese, Horváth Erik, ezúttal 4. helyen végzett, harmadik lett Galijas Mirsad, a Varese versenyzője (stroke: 82). Kocsis Réka a hcp-je közelében teljesítve, a 2. helyen zárta a fordulót (80), míg az U16-os Kovács Gergő 10 körüli hcp-jét túlteljesítve, +5-tel végzett (77). Ezt a Nettó vegyes A kategória is szerette, amelynek szintén az élén végzett, mivel azonban nincs kettős díjazást, a kategóriát a senior Richard Harris nyerte.

 

Mondhatni, hogy az egy birdie-t ütő, a legjobb második kilenccel záró (37) Kovács kimaxolta versenyét. Ha egy pillantást vetünk a tour bruttó versenyfutására, Gergő ezzel a sikerrel felzárkózott Horváth Erik mögé: a mai győzelme 31 pontot ért a tabellán, Erik 26-ot gyűjtött. Erik 73 ponttal áll jelenleg, Gergő 69-cel, az eddigi négy versenyén 62 pontot gyűjtő Rácz Tibor követi őket a harmadik helyen.


Folytatás augusztus 15-én.

 

Eredmények:
Bruttó vegyes:
1 Kovács Gergő

 

Vegyes "A" kategória:
1 Richard Harris
2 Magyar I. József
3 Mirsad Galijas

 

Vegyes "B" kategória:
1 Városi Krisztián
2 Szakál Viktor
3 Vo Thi Minh Huong „Hajni”

 

Vegyes "C" kategória:
1 Billwachs Tibor
2 dr. Stenger Györgyi

 

Kép: St. Lőrinc Golf Club / Facebook


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés