Dákó Szabolcs a La Pampa idei királya

 

A Bakony erdőkkel fedett lankáira egy nyári szombat erejéig újfent egy kis Dél-Amerika költözött, avagy június 12-én megrendezésre került a La Pampa Kupa. A tavalyi győztes Ralph Müller ez alakalommal az Old Lake-en gyűjtött be egy értékes Ranglista Verseny győzelmet, Zilahy Csaba azonban idén is hajszál híján csúszott le a győzelemről.

 

A Forest Hills tagjaként hazai környezetben játszó Dákó Szabolcsnak nem indult túl jól a verseny, két duplát is beszedett zsinórban a 3. és 4. szakaszon, azonban innentől kevesebb hibával játszva (4 bogey-t ütve) menetelt a győzelembe. Zilahy Csabának idén sem volt szerencséje: tavaly Müller mögött egy ütéssel lemaradva végzett a második helyen, idén pedig együttállásban végzett Szabolccsal és csupán az egyel rosszabb hátsó kilenc miatt csúszott le a második helyre.

 

Harmadik lett Véh Balázs, aki az ötödik helyen végző Vargha Andrással együtt a legjobb első kilencet produkálta: 37-es score. Azonban a hátsó kilencen több hiba is becsúszott a játékába, így nem sikerült megismételni a pazar első „félidőt”.

 

EREDMÉNYEK:

Bruttó:

1 Dákó Szabolcs

 

Felnőtt férfi nettó:

1 Huszti György

2 Furda Roland

3 Salamon Balázs

 

Női nettó:

1 Tarjáni Emese

2 Balogh Mónika

3 Hegel Zsuzsanna

 

Férfi Szenior nettó:

1 Szabó János

2 Horváth Béla

3 Rócza Gábor


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés