Bakó Zoltán alighanem a földkerekség legeredményesebb kajakedzője, legalábbis az aktívak közül. A versenyzőként ötszörös világbajnok férfi Norvégiában 16 évet húzott le, most Dániában a nyolcadik évét tapossa szövetségi kapitányként, és dédelgetett tanítványa, Emma Jörgensen esélyes arra, hogy a 200 vagy az 500 méteres versenyt megnyerje Tokióban. Sőt ha kijön a lépés, akár mindkettőt.

Egész éjjel vezettem, hajnali fél négyre értünk Poznanból, a vasárnap befejeződött Eb-ről Bagsværdbe, ahol lakom, ez Koppenhága elővárosa. És fél hétkor már felkeltem, mert iskolába vittem a kicsi lányomat, a 15 éves Bori Elisabethet. Amúgy három gyerekem van, és két unokám – magyarázta Bakó Zoltán.

Akiről bátran kimondhatjuk, hogy a földkerekség legnagyszerűbb, jelenleg is aktív kajakedzője. Amikor felhívtuk dániai otthonában, hogy kifaggassuk legsikeresebb női tanítványa, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Emma Jörgensen sikereiről, az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta elleni győzelméről a minapi poznani Európa-bajnokságon, magyar fül számára különös részleteket tudtunk meg.

Bakóval idestova negyven éve ismerjük egymást. Az egész úgy kezdődött, hogy a Károly körúton (akkor még Tanács körút) bementem egy ajándékboltba, és az ötszörös világbajnok, két évvel korábban visszavonult kajakozó szolgált ki, mivel a bolt az övé volt. Már rég nincs Tanács körút, ajándékbolt sincs, az épülettömböt ledózerolták. Szinte hihetetlen, hogy a korán őszülő sportember, aki életkorából ennek ellenére húsz évet simán letagadhatna, októberben már betölti a hetvenet. Betölti, de szó sincs arról, hogy lelassult volna.

Olimpia után ismét szobafestőpemzli

Nem gond az éjszakai vezetés, nem szoktunk hozzá, hogy repülővel utazzunk, minden fillért, azaz koronát megfognak a szövetségben. Gyakorlatilag mindenki dolgozik a válogatott keretben, versenyzők, edzők egyaránt, Emma az egyetlen kivétel, ő most az olimpiai felkészülés idejére kap annyi támogatást, hogy csak az edzésekre kell összpontosítania, de NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL TOKIÓ UTÁN VISSZAMEGY A SZAKMÁJÁBA SZOBAFESTŐNEK. MÉG AKKOR IS, HA ESETLEG MEGNYERNÉ AZ OLIMPIÁT. VALAMIBŐL UGYANIS MEG KELL ÉLNIE.

Az olimpiai aranyéremért bruttó tízezer euró jutalom járt Rióban – nem tudok róla, hogy emelték volna –, aminek 45 százalékát elvitte a Dániában hatalmas jövedelemadó. Marad 5500 euró, kevesebb mint kétmillió forint, ami egy jobb egyhavi fizetésnek felel meg. Mármint Dániában, nem Magyarországon – ismerteti honfitársunk a kinti jutalmazási és jövedelmi viszonyokat.

Balesetek sorozata

Bakó különben versenyzőnek is szenzációs volt, partnerével, Szabó „Istyuval” legendás párost alkottak, ötszörös világbajnok, a montreali olimpián bronzérmes volt K-2 1000 méteren.

Az olimpiákkal nem volt szerencsém, Montreal előtt vesekövem volt, a fájdalomtól alig tudtam edzeni, egy hétig a Sportkórházban voltam, pont a kiutazás előtt. Szültem a köveket, lefogytam hat kilót. Moszkva előtt pedig megcsípett egy kullancs, agyhártyagyulladást kaptam, két hónapig feküdtem a László kórházban, ugyanott, ahol nem sokkal előttem szegény Monspart Sarolta. Saci, ez a tündéri teremtés meg is látogatott a kórházban, a TF-en egy évfolyamra jártunk. Óriási szerencsém volt, hogy tökéletesen felépültem. De az olimpiám ráment, huszonkilenc évesen vissza is vonultam – emlékezik.

Visszavonult, de nem a kajaksporttól. Előbb Norvégiában edzősködött tizenhat évig, most Dániában nyolcadik éve szövetségi kapitány, az egyetlen fizetett főállású kajakedző Dániában. Az első etapban Knut Holmann-nal, minden idők egyik legnagyobb férfi kajakozójával három olimpiát nyert; Atlantában a K-1 1000-et, majd Sydney-ben mindkét egyéni számot. Holmannon kívül csak az NDK-beli Rüdiger Helmnek sikerült az ezret, a királyszámot két egymást követő olimpián megnyernie. (Leszámítva az ősidők kajakkirályát, a svéd Gert Fredrikkssont, aki 1948 és 1956 között triplázott.) Az athéni olimpián szintén norvég aranyérem született Eirik Verås Larsen révén, aki a K-1 1000 métert nyerte meg, párosban pedig bronzérmet hoztak el. Eirik Londonban ismét nyert egy aranyat a pekingi ezüstje után, de azokat már Bakó nélkül. A magyar kajakpápa versenyzői az olimpiákon 4 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek, a köztes világbajnokságokon pedig 13 aranyat, többségükben olimpiai számokban.

A K-1 1000 méter nem véletlenül a királyszám – állítja Bakó. – Borzasztó nehéz összerakni az olimpiára. Nekünk, magyaroknak legutóbb 1968-ban sikerült Hesz Misa révén, azóta nem nyertük meg ezt a számot olimpián. René Holten Poulsen, a dán tanítványom 2015-ben a K-1 500-at és a K-1 1000-et is megnyerte, kiemelkedő favoritnak számított Rióban, aztán csak hatodik lett. Mindig azt mondják, aki az olimpia előtti évben nyer világbajnokságot, annak az olimpia nem jön össze. Ez valami átok, vagy micsoda? Nagyon nagy a felelősség, és ezt Poulsen nem tudta elviselni.

Poulsen időközben visszavonult, ma Emma Jörgensen Bakó világhírű tanítványa. Róla még hat évvel ezelőtt írta Lantos Gábor kollégám, majd később Novák Miklós a Magyar Nemzetben, hogy ifjúsági világbajnokként szobafestő-mázolónak tanul.

Nyerni megy Tokióba

„Emma 2019 karácsonyán letette a mestervizsgát, képzett szobafestő-mázoló, szakma van a kezében. Most átmenetileg pihenteti az olimpiai felkészülés miatt – mosolyog Bakó. – Az utóbbi másfél évben csak kajakozik. Ez azért elég nagy előrelépés, mert szobafestőként egész nap a létrán mászkálni, majd utána edzeni túlságosan megerőltető lenne.

EMMA NAGYON ELTÖKÉLT, OLIMPIÁT AKAR NYERNI. POZNANBAN SIKERÜLT IS LEGYŐZNIE DANUTÁT ÖTSZÁZ EGYESBEN.

Mondjuk ez nem az első eset, már 2019-ben is elkapta Danát. Akkor még nem nagyon figyeltek rá, de most már annál inkább. Ne felejtsük el, hogy Emma négyszeres ifjúsági világbajnok, ifiként 2014-ben ezer párosban – akkor már ott voltam a dánoknál – felnőtt világbajnok lett az ifi-vb után két héttel. Őstehetség, nem én fedeztem fel, egy nagyon jó klubból jött, ahol remek fizikai alapokat kapott. És amikor én Dániába szerződtem 2013-ban, azonnal odakerült hozzám. Nyolc éve dolgozik velem. És Rióban 500 egyesben ezüstérmes lett Dana mögött, alig 21 éves korában, ráadásképpen pedig a négyessel hatodikok lettek, ami Dániában elképesztő bravúrnak számít. Mármint hogy egyáltalán találtunk négy kajakozó csajt. Akik egyáltalán képesek voltak napi kettőt edzeni. A szobafestőtanonc Emma mellett a másik három lány egyetemi hallgató volt, már abba is hagyták, most egy új négyest kellett kialakítanom Tokióra. Jörgensen amúgy nem aprózza el, a japán fővárosban az 500 egyes mellett K-1 200 méteren és az ötszáz négyesben is indul.

Emma egy terminátor – dicséri tanítványát a mester –, simán bírja a hármas megterhelést, már három éve ezt csináljuk a világbajnokságokon. A lány Rio óta minden vb-n érmet szerzett vagy 200-on, vagy 500-on. Egyébként még a sprintszámban jobb is, mint fél kilométeren. 2019-ben Minszkben megnyerte az Euro Gamest 200-on. De akkor még az iskolával bajlódtunk, meg a gletteléssel. Tavaly félelmetesen jól ment, de hát nem volt verseny a Covid miatt. Sajnos.

Ha úgy vesszük, ezen – mármint hogy nem volt verseny – még nyertek is Jörgensenék, tudniillik Dániában az a módi, hogy minden egyes edzőtábornak, Európa- vagy világbajnoki kiutazásnak, tartózkodásnak a felét maga a versenyző fizeti.

Idén tíz hétig voltunk Portugáliában edzőtáborban – mert csak ott tudtunk edzeni, hiszen otthon még be voltak fagyva a tavak –, és mindenki a felét fizette a költségeknek. Kivéve engem, mert én vagyok az egyetlen, akit tokkal-vonóval fizetnek főállásban, rajtam kívül van még félállásban egy hölgy. Szóval fejenként, naponta 105 eurót fizettünk a portugáloknak, tíz hét az 70 nap, tehát fejenként 7350 euróba került minden egyes embernek, és ennek a felét, 3675 eurót maguk a kajakozók állták, beleértve Emma Jörgensent, a világbajnok, olimpiai aranyesélyes extraklasszist. És akkor még nem is beszéltem a repülőjegyről meg a kocsibérlésről, mert két autót kellett bérelnünk, hogy egyáltalán tudjunk közlekedni. Emma naponta 32 kilométert kerékpározik, mivel 8 kilométerre lakik az edzőpályától, napi két tréning van, és Emmának nincs autója... Én nem mondom, hogy ez így jó. Mivel kevés az edző, meglehetősen képzetlenül kerülnek ki a klubokból a fiatal kajakozók. De ez van, a dánok így szocializálódtak.

Persze ennek a szisztémának megvan az előnye is. Aki kihúzza felnőttkoráig – már ha a sport mellett biztosítani tudja a megélhetését –, az olyan szinten motivált és lelkes, hogy ahhoz hasonló nincs Magyarországon. Logikus, hiszen maga állja a költségeket, és nem hülye, hogy becsapja önmagát, hogy kidobja az ablakon a sportolásra fordított, verejtékes munkával megkeresett pénzét.

Akár hiszi, akár nem, a hajót is maga a versenyző veszi meg, pedig az nem két fillér – folytatja a meghökkentő tények felsorolását az edző. – Itt az van, hogy befizeted a klubban a tagsági díjat, és megveszed magadnak a hajót és a lapátot. Átszámítva egymillió forint fölött van egy kajak ára. És mivel mindenki a szabadidejét és a pénzét áldozza fel, mindenki irgalmatlanul keményen dolgozik. Itt nincs olyan, hogy valaki ellazsálná az edzést. Hiszen önmagát csapná be. Itt értelmezhetetlen az, hogy valakit motiválni kellene. Ráadásul duplán áldozatot vállal az, aki élsportoló, mivel ha elmenne helyette egyetemre, akkor az államtól ezer dollárnak megfelelő havi ösztöndíjat kapna. Sportolóként viszont nem kap egy vasat sem. És ha sportolónak áll, és nem valósulnak meg az álmai, akkor anyagilag is keményen ráfizet.

Emma Jörgensen már nem jár ebben a cipőben. Ő annyira jó sportoló, amilyen kevés van Dániában az egyéni sportágakban, már kap némi állami támogatást, főleg most, az olimpia előtt. De ez az olimpia másnapján megszűnik – hallom a meghökkentő információt. – Lehet, hogy Emmának vissza kell mennie szobafestőnek, de ő ezt nem szégyelli, az elmúlt olimpiászban is el-elment festeni, mázolni, amikor egy kis pénzre volt szüksége, a pihenőidőszakban. És nem esett le a karikagyűrű az ujjáról. Úgy higgye el, ahogy mondom: aki Dániában elmegy élsportolónak, és nem ér el kiugró eredményt, az tuti, hogy szegény ember lesz.

Az ember azt gondolná, hogy azért a reklámszerződésekből egy sikeres sportoló meggazdagszik, de kiderül, hogy Dánia nem az Egyesült Államok.

Itt nincs ilyen, talán Poulsen volt az egyetlen, aki felbukkant egy-két reklámban, de ez egyáltalán nem jellemző. A dánok nem szívesen fizetnek a sportszponzorációra. Meglenne a lehetőségük, hogy az adójuk egy bizonyos százalékát ilyesmire fordítsák, de ehelyett inkább befizetik az itteni NAV-nak. Itt nincs az, ami Magyarországon volt, hogy a Mercedes és a SEAT egymást gyilkolta azért, hogy az MKKSZ szponzora lehessen. Dániában a sport nem számít a nemzeti büszkeség hordozójának. Itt a sport totálisan magánügy. Viszont cserébe a hobbisport olyan szinten pörög, hogy ha kimész az erdőbe, lépten-nyomon futókba, túrázókba ütközöl, tele vannak az edzőtermek, a természetes vizeken hasítanak a kajakok, szkiffek, az egész ország sportol. Huszonötezer tagja van a dán kajakszövetségnek ebben az ötmilliós országban, több mint Magyarországon, de ez majdnem mind hobbikajakozó, 220 klubban. Jó, ha öt-hat olyan klub van, ahol versenyzőkkel foglalkoznak, a baj csak az, hogy nincsenek edzők. Különösen a SUP robbant be az utóbbi években.

Megkérdezem Bakót, mit tippel Tokióra a K-1 500 méteres versenyben, a hölgyek királyszámában.

Háromesélyes a verseny, az új-zélandi Lisa Carrington, Kozák Danuta és Emma Jörgensen közül nyeri meg valaki a futamot – mondja a tréner. – Nem nagyon látom, hogy bárki más bele tudna szólni. Azt látjuk, hogy Danuta most hogyan áll, az új-zélandiak még nem jöttek át Európába, nem tudjuk, Lisa milyen formában van, de ahogy 2019-ben nyerte a 200-at és az 500-at, az sokkoló volt. Gusztustalanul nagy fölénnyel győzött a vb-n. Nehéz lesz őt legyőzni. Emmának is, Danának is.

A szegedi világkupán Jörgensen megnyerte a 200-at, 500-on pedig harmadik lett, tehát ez is bizonyítja, hogy a rövidebb távon nagyon magabiztos. Félelmetesen robbanékony. Bakó beépített robbanékonyság-fejlesztő gyakorlatokat a felkészülésbe.

Van még hat hetünk a rajtig – folytatja Bakó. – Most Emma kapott egy pár nap pihenőt, aztán lemegyünk Szegedre, a Maty-érre, nem először végezzük ott a felkészülést, nagyszerűek ott a körülmények. Amióta Dániában dolgozom, minden évben Szegeden készülünk fel az év nagy versenyeire. Van ebben némi önzés, mert innen könnyen haza tudok ugrani Balatonfőkajárra, mert néhány éve leköltöztünk oda Budapestről. Július 17-én pedig irány Japán! Találtunk egy helyet 300 kilométerre Tokiótól, ott végezzük majd az utolsó simításokat. Jó kis klub, jó kis tó, jó kis szálloda, mindentől elzárva ott leszünk két hétig.

Bakó azt mondja, a Covid-helyzet nagyon jó Dániában, teljesen lecsengett a járvány.

Itt ingyenes a tesztelés, mindenki annyiszor vizsgáltathatja meg magát, ahányszor csak akarja. Volt olyan nap Dániában, amikor hétszázezren teszteltek. Engem már kétszer beoltottak Pfizerrel. Nem kaptam el a vírust, de a válogatott keret háromnegyed része padlót fogott decemberben – Emma szerencsére nem –, iszonyatosan szigorú szabályok léptek életbe, és a dánok aztán elképesztően fegyelmezettek.

Az ember megkérdezhetné – és sokan meg is kérdezik –, hogy ha Bakó ilyen remek edző, miért nem dolgozik Magyarországon. Nos, ő dolgozott volna, csak…

Csak amikor a pekingi olimpia után beadtam a pályázatomat, hiába szavazott rám a szakmát képviselő mind az öt elnökségi tag, az adminisztratív főnökök hat voksával Storcz Botond 6:5 arányban győzött – idézi fel a fájó pillanatot Bakó. – Ráadásul előzőleg a Honvédnál, ahol edző voltam, felmondtam a pályázat miatt, így két szék között a pad alá estem. Persze nem haltam éhen, van két vállalkozásom, de kiestem a hazai vérkeringésből. De utólag nem bánom, hogy így alakult. Egy biztos: én többet már nem pályázom. Engem haza lehet hívni, de pályázatot többé már nem adok be. Kicsit többet tettem már le az asztalra ebben a szakmában, hogy pályázzak. Engem Norvégiába is hívtak, Dániába is hívtak. Szeretnek, megbecsülnek, teljesen szabad kezet kaptam. Nincs elnökség, nincs semmi, én pedig azt mondom, hogy a legjobb hajó megy az olimpiára. Ilyen egyszerű. Én vagyok az egyetlen fizetett, főállású edző, én írom az edzéstervet, én tök jól érzem magam ebben a szerepben. És működik a dolog. Jól megélek belőle, szeretek itt lenni, ha nagyon elegünk van, felülünk a repülőre, és másfél óra alatt otthon vagyunk. A lányunk a legszuperebb iskolába jár, perfekt angol, spanyol, dán a magyar mellett. Én nem beszélek dánul, mert nem szorulok rá, mivel mindenki tökéletesen beszél angolul.

Forrás: Index

Fotó: Kovács Tamás/ MTI