Csőd fenyegeti az edzőtermek harmadát

 

 

A fitnesztermekbe a májusi újranyitást követően a járványhelyzet előtti adatokhoz képest a vendégeknek csupán 30-60 százaléka tért vissza. A jelentős eltérés abból adódik, hogy az arányok régiónként eltérnek – mondta Nyárasdi Zsolt, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (MAFORSZ) elnöke az MTI-nek.

 

Az edzőtermek a nagyközönség előtt november óta folyamatosan zárva tartottak. Csak a versenyszerűen sportolókat fogadhatták, a lakosság számára azonban csak május 1-jétől nyithattak újra, miután Magyarországon a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a négymilliót. A versenyszerűen sportolók fogadása nem jelentett valódi segítséget a MAFORSZ elnöke szerint, hiszen ők a látogatók kevesebb mint 10 százalékát teszik ki.

 

A szektor gondjait súlyosbítja, hogy az emberek egy részének nincs pénze edzőterembe járni. Ráadásul a vendégek a járvány újabb hullámától tartva inkább napijegyeket vásárolnak, a havi és az éves bérletek iránti igény jelentősen lecsökkent.

 

A fitnesztermeket üzemeltetők számára a bérleti díjak kifizetése súlyos terhet jelent. Az állami és az önkormányzati ingatlanok után ugyan nem kellett bérleti díjat fizetni a lezárás idején, de mivel a termeknek kevesebb mint 5 százalékát működtetik ilyen ingatlanban, ezért ez a kedvezmény a szektorra nem volt hatással – mutatott rá Nyárasdi Zsolt.


A szövetség elnöke úgy véli: ha nem térnek vissza a vendégek, vagy ha nem kap az ágazat segítséget a kormánytól, akkor 3-6 HÓNAPON BELÜL A FITNESZTERMEK MINTEGY 30 SZÁZALÉKA A CSŐD SZÉLÉRE KERÜLHET.

 

Forrás: Index

Fotó: a1magma.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés