Kint a hullámvölgyből

 

A Pannonia Junior Academy tizenhét éves játékosa, Földházi-Nagy Zsófia egyre szebb sikereket ér el a hazai golf világában. A Race to Zala Springs második fordulóján második, a Forest Hills RV első fordulóján kategóriája első helyezettjeként zárta a napot. A BSLGC Ranglistán nettó junior vegyes kategóriában harmadik helyezést ért el. Lássuk, hogyan zajlanak Zsófia hétköznapjai!

 

Gratulálunk a BSLGC Ranglista Versenyen nyújtott nagyszerű teljesítményedhez! Milyen élmény volt részt venni ezen a megmérettetésen?

Köszönöm szépen! Remekül éreztem magam a versenyen és örültem, hogy ismét St. Lőrincen próbálhattam szerencsét, hiszen három évvel ezelőtt jártam itt utoljára. Bár a vasárnapi ranglistán nem minden kezdőütésem volt sikeres, mert néhány problémásabb szakasszal meggyűlt a bajom, a szép puttjaimmal több fordulót is meg tudtam menteni. A rövidjátékom tehát jól kompenzálta a nem túl stabil kezdőütéseimet is. A hangulat is nagyszerű volt, amelyhez nagyban hozzájárult a tény, hogy Magyar Krisztiánnal, Kocsis Rékával és Horváth Erikkel játszottam egy flightban, illetve hogy anyukám caddie-ként segédkezett a küzdelem során. Mindketten vidáman, élményekkel feltöltődve távoztunk a versenyről.

 

Hogyan készültél erre a ranglistaversenyre?

Ezen a héten legalább öt napot a Pannonián töltöttem, főleg a range-en gyakoroltam. Edzőim Böndicz Gergő és Szigeti Csaba, de a St. Lőrincen megrendezett vasárnapi versenyre egyedül készültem. Csabával mostanában sokat gyakoroljuk a swinget és a hosszú ütéseket, mert ez a gyenge pontom, míg Gergővel inkább a rövidjátékom fejlesztésén dolgozunk.

 

Mikor és hogyan született meg benned a golf iránti vonzalom?

Hét évvel ezelőtt, tíz évesen szerettem bele ebbe a sportba, amikor apukám a Pannonia Golf Clubban dolgozott és gyakran magával vitt a pályára. Szinte azonnal megtetszett a golf, ezért elhatároztam, hogy kipróbálom. Az első alkalom meg is hozta a kedvemet a folytatáshoz, akkori edzőm, Ács-Gergey Virág pedig azt mondta, van érzékem a sporthoz. Az elmúlt évek során tehát kitartóan és lelkesen gyakoroltam, de ahogyan ez időnként előfordul, nem csupán hullámhegyek, hanem hullámvölgyek is kísérték utamat. Ez annak tudható be, hogy a tavalyi év során viszonylag kevés sikerélményem volt, ami csalódottá tett és egy időre elvette a kedvemet a golftól. 2021 januárjában azonban minden megváltozott, amikor új edzőm, Szigeti Csaba megnézte a játékomat és azt mondta, lehetőséget lát bennem. Az áprilisi és májusi zalacsányi versenyek szép eredményeket hoztak, a Race to Zala Springs I. Ranglista Versenyen például az összesített kategóriában ötödik helyezést értem el és három birdie-t is sikerült szereznem. Egyébként is nagyon szeretek a zalai pályán játszani, mert széles, hosszú és könnyen átlátható.

 

Úgy tudom, a családban, nem te vagy az egyetlen, aki golfozói babérokra tör.

Így van! Tizenhárom éves húgom, Petra szintén a golf szerelmese. Gyakran járunk együtt az edzésekre, figyelünk egymás játékára és segítjük egymást. Egyelőre még nincsenek komoly tervei, de ki tudja, egyszer talán ő is...

 

Milyen álmokat dédelgetsz az idei golfszezonban?

Egyik fő célom, hogy a hendikepemet megfelezzem a 2021-es szezon végére. Szorgalmasan edzem, és stabil, kiváló teljesítményemmel, valamint a versenyeken való rendszeres jelenlétemmel és kitartásommal szeretném bebizonyítani, hogy ott van a helyem a lánymezőny kiemelkedő játékosai között.

 

Fotó: Földházi-Nagy Zsófia


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés