Az élet nem áll meg ötven felett!

 

A Hencse Golf Club pályáján megrendezett ötnapos intenzív edzőtábort követően a szenior női válogatott egy kiadós edzéssel indította a májust is, ezúttal a Zala Springs Golf Resortban tartottak edzést a hölgyek. 

 

"Délelőtt tíz órakor vette kezdetét a bemelegítés és a gyakorlás Tóbiás Zsolt irányításával, ezt pályajáték követte. Az idei év egyik fontos célkitűzése volt, hogy a huszonkét fős keretet lecsökkentsük egy olyan tíz-tizenkét fős kemény magra, amely kizárólag fejlődni képes, hosszú távú célokkal rendelkező, motivált és megbízható tagokból áll. Idén már sokkal komolyabban vesszük a részvételt, tehát ténylegesen az a célunk, hogy a válogatott csapathoz való tartozás egy presztízskérdés legyen" - nyilatkozta a csapat kapitánya, Batta Krisztina. 

senior_nők2.jpg

 

Már kezdenek kirajzolódni a válogatott körvonalai, hogy ki az az elkötelezett tíz játékos, aki a válogatott magját képezheti a későbbiekben.

"Az edzés fantasztikus hangulatban telt, elmondható, hogy a remek kis közösséggé összekovácsolódott csapat tagjai között most már teljes az összhang és az egymásra hangolódás. Zalacsány gyönyörűen felkészített pályával várt minket az edzésre, amelyet egyébként éppen most mértek fel. Egy pici hiányérzetünk talán abból fakadhat, hogy a felkészülésünket végig kellemetlen, hűvös idő kísérte. Bár nem volt olyan edzésünk idén, amikor 50 faktoros naptejre lett volna szükségünk, azt gondolom, az időjárási körülmények testileg-lelkileg csak jobban megedzettek minket az előttünk álló kihívásokra."

 

senior_nők3.jpg

Fotók: TÁTRAI BÉLA / GOLF Magyar


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés