Feszegetjük a határainkat

Egy-egy kreatív megoldás, a gondoskodó szándék, a vendégek igényeinek előtérbe helyezése nagyban hozzájárulhat egy sportlétesítmény sikeréhez. A Hungarian Golf Magazin ezúttal a Zala Springs Golf Resort séfjét, Váradi Bálintot mutatja be.

 

Milyen út vezetett a Zala Springs Golf Resort séf pozíciójáig?

Évekig Németországban éltem, majd tavalyelőtt hazaköltöztünk Felsőpáhokra, egy Zalacsányhoz közeli faluba. Számomra ez ideális volt, mert éppen a környéken kerestem munkát. Először egy másik Zala megyei vendéglátóipari-egységben dolgoztam, később – harmincnégy évesen - azonban a Zala Springs Golf Resortnál helyezkedtem el, séf pozícióban.

 

Miért éppen a Zala Springs?

A Zala Springsben elsősorban az fogott meg, hogy egy minőségi vendéglátást képviselt. Mivel az elmúlt évek során négy-ötcsillagos szállodákban és műszakvezetőként Michelin-csillagos éttermekben is dolgoztam, mindenképpen szerettem volna kamatoztatni azt a tudást, amit Németországban megszereztem. Így kerültem Zalacsányba, ahol tavaly január óta dolgozom! Bevallom őszintén, kezdetben nem sokat tudtam a golfról, de amikor ideérkeztem, megtapasztaltam, hogy a magyar golfozók világa olyan, mint egy nagy család. Mivel időközben számos rendezvény szervezését bízták ránk, a golfjátékosok egyre jobban megismertek minket – szép lassan kialakult egy barátság.

 

Te is golfozol?

Egyelőre még csak a golfklub tréningszobájában próbáltam ki a golfot, korábban viszont rendszeresen kosaraztam és fociztam. A sport, ami igazán közel áll a szívemhez, és amit jelenleg is űzök, a squash. Egy Zala megyében található falu sportpályáján szoktam gyakorolni a kollégámmal. Aki hozzám hasonlóan a vendéglátóiparban dolgozik, tudja, milyen mennyiségű stresszel jár és milyen kőkemény koncentrációt igényel ez a típusú munka. A squash éppen abban segít, hogy le tudjam vezetni a feszültséget, egyetlen óra leforgása alatt szinte teljesen kitisztul az ember feje. Sajnos a járvány miatt már egy féléve nincs lehetőségem játszani, de bízom benne, hogy ahogy a golfot is lehet űzni a pandémia ideje alatt, hamarosan kedvenc hobbim, a squash gyakorlása is folytatódhat.

 

Hogyan befolyásolta a járványhelyzet a Zala Springs működését?

Mi rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, a pandémia ideje alatt sem zártunk be. Ebben a szezonban is a tavalyi nyári csapatomat viszem tovább. Minden nap egy kihívást jelent, azonban jelentősen megkönnyíti a helyzetet, hogy a csapatommal maradhattam, így bizakodó vagyok a jövőt illetően! Minden nap büszkén megyek haza. A korábbi vendégeink továbbra is visszajárnak hozzánk golfozni, elviteles ételeinket élvezettel fogyasztják. Idén a pizzával bővítettük ki a repertoárunkat, amellyel már az idei első versenyen megleptük a résztvevőket.

 

Milyen újdonságokkal szeretnéd megörvendeztetni a Zalacsányba látogató golfközönséget?

A golfjátékosok mindig is megosztották velünk az igényeiket és a hozzánk érkezett visszajelzések alapján alakítottunk a konyhánkon. A pizza ötlete is úgy született, hogy a golfozók két tee time között szívesen fogyasztottak volna valami könnyebb harapnivalót, egy olyan fogást, amelyet viszonylag gyorsan el lehet készíteni. Mindig a vendégeink igényeihez próbálunk tehát igazodni. A rendezvényeinken szívesen „villantunk", az ilyen alkalmak során szeretünk különböző égtájak ínyencségeit is becsempészni a kínálatunkba. Az egyik kollégámnak például spanyol étterme volt Angliában, az általa megálmodott fogások nagyon népszerűek a vendégeink körében. Sokat grillezünk is, tavaly pedig egy bisztrósabb vonallal kísérleteztünk, így az étlap is karcsúbb lett. Ennek remek visszhangja volt, egy idő után azonban egy kissé monotonná vált. Idén egy kicsit bővebb étlappal rukkoltunk elő, amelyben mindenki megtalálja a steakjét, a tésztáját, a pizzáját, a vegán csemegéjét. Úgy érzem, eljött az idő, hogy feszegessük a határainkat – ez lesz az az év, amikor mindenki megtalálja azt, amit keres. Számomra az a legfontosabb, hogy minden rendezvény után megveregessék a vállamat!

 

Kép: Váradi Bálint

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés