Hallgass a belső hangodra!

 

A Forest Hills Ranglista Verseny bruttó 3. helyezettjével, a többszörös bajnok Magyar Krisztiánnal beszélgettünk a zirci versenyről és felkészüléséről. 

 

Április utolsó hétvégéjén Zircen megrendezésre került az idei első ranglista verseny. Hogyan értékelnéd az eseményt?

Bár kellemes, tavaszi időben, kiváló társaságában játszottunk, a Forest Hills RV kissé döcögősen indult. Az első kilenc szakaszon rossz teljesítményt nyújtottam, ami részben annak is köszönhető, hogy kezdetben szokatlannak tűntek a greensebességek. A kilencesen ért egy kis szerencsétlenség is, mert a második ütésem ráesett a gereblyére, ami kiütötte a labdát a pályáról, ezért újra kellett próbálkoznom. A második kilenc szakaszon azonban már szerencsésen ráéreztem a greenek sebességére, ami sikeres játékot eredményezett.

 

Mennyiben befolyásol téged a flighttársaid játéka?

Szeretek változatos társaságokkal megismerkedni, bár természetesen megkönnyíti a versenyhelyzetet, amikor olyan flighttal hoz össze a sors, amelynek tagjait már jól ismerem. Ennek ellenére elmondhatom, hogy akárhogy is játszanak és akármilyen sajátosan is reagálnak a verseny történéseire, alapvetően nem befolyásolnak a flighttársaim. Mindenki játékstílusát elfogadom olyannak, amilyen, nem szólva arról, hogy a verseny során mindig befelé összpontosítok, befelé játszom. Amennyire csak lehetséges, megpróbálom kikapcsolni a környezetemet. Az elmúlt években megtanultam, ha az ember mindig a többi golfozóra figyel, az hosszú távon nem hoz jó eredményeket. „Golféletem” elején természetesen én is átestem azon a szakaszon, amikor a társaktól tettem függővé egy-egy megmérettetés kimenetelét, de mostanra már megtanultam, hogy a siker érdekében érdemes kizárni a külvilágot.

 

Egy nappa korábban Máriavölgyben is játszottál, hogy érezted magad a Pannonia Ranglista Versenyen?

Remekül éreztem magam! Annak ellenére, hogy még csak a szezon elején tartunk, fantasztikus állapotban van a pálya és rendkívül gyorsak a greenek, amit nagyon szeretek, mert valódi kihívást jelent.

 

Mi lesz a következő állomás?

A hétvégén irány Balatonudvari, ahol a ranglista versenyen veszek részt. Amatőr golfozóként az az egyszerű stratégiám, hogy igyekszem a tőlem telhetően a legjobban ütni a labdát és mentálisan jó állapotban végig játszani a Balaton Golf Club nehéz pályáját, ahol, ha egy kicsit elkalandozik az ember figyelme, szinte borítékolható egy dupla vagy akár tripla bogey is. A sikeres játék titka, hogy az ember hallgat a belső hangjaira, amelyek tudtára adják, ha ütőt kell cserélnie vagy hibázik – ekkor sokkal nagyobb az esély, hogy szép eredményt ér el!

 

Nagyon jól kaptadel az idényrajtot. Minek köszönhető mindez?

A jó szezonkezdet részben annak tudható be, hogy az elmúlt hónapok során – főként a hajnali órákban – rendkívül sokat gyakoroltam a szimulátorban. Sajnos a decembertől február közepéig tartó időszak számomra teljesen kimaradt, ám február közepére szerencsére minden visszatért a régi kerékvágásba. A szimulátorban töltött idő olyan stabilitást eredményez és olyan kiváló alapot ad az új szezonra, amit, ha a versenyző magával tud vinni a pályára, rengeteg pluszt jelent. A szimulátortól sokan tartanak, pedig rendkívül hasznos, mert minden adata egy aktuális visszajelzést ad egy adott ütésről, de az is fontos, hogy az ember figyelje, tudatosítsa magában, mit érzett közben. Amatőr szinten természetesen még nem szükséges minden adatot elemezni, hiszen nem biztos, hogy megtérül a befektetett energia, de ami az ideálistól jelentősen eltér, azon érdemes dolgozni. A szimulátor másik óriási előnye, hogy minden játékos megtalálhatja benne a számára legtöbb hasznot nyújtó lehetőséget!

Kép: Magyar Krisztián


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés