Legyőzte az Euróa-bajnokot a férfi kéziválogatott

 

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-28-ra győzött szerda este az Európa–bajnok Spanyolország vendégeként Antequerában, az Eurokupa ötödik fordulójában.

 

Az előzetesen kihirdetett magyar keretből Ancsin Gábor és Hornyák Péter sérülés, Győri Mátyás pedig rosszullét miatt kikerült, helyettük Bujdosó Bendegúz és Leimeter Csaba csatlakozott a csapathoz.

Rodrigo Corrales és Mikler Roland is remekül kezdett a kapuban, így a vendégek az ötödik, a hazaiak pedig csak a kilencedik percben – 0–4-nél – találtak be először.

Kiválóan védekeztek a magyarok, és a labdaszerzéseket kihasználva gyors ellentámadások végén szerezték góljaikat.

Az első negyedóra végén még 9–3-ra vezetett a magyar válogatott, ám ezt követően a spanyolok megkezdték a felzárkózást. Jordi Ribera után Gulyás István szövetségi kapitány is időt kért, utóbbi ráadásul kétszer is, mivel a magyarok védekezése a cserék után jelentősen romlott, így a 25. percben a házigazdák egyenlítettek (12–12). Ekkor már a spanyolok éltek a gyors ellenakciók lehetőségével, ezért a szünetben már ők vezettek 15–14-re.

A második félidőben a házigazdák két gólnál nagyobb különbséggel nem tudtak ellépni, a magyarok ezúttal kevesebbet és taktikusabban cseréltek, és a hajrában ismét előnybe kerültek. A labdaeladásokat Mikler bravúrjai ellensúlyozták, erre alapozva csapata másfél perccel a vége előtt 29–27-re vezetett.

Adrian Figueras betalált, de Szita Zoltán gólja eldöntötte a meccset.

A hazaiak utolsó támadása ismét Mikler védésével zárult, így a magyar válogatott 2015 januárja után tudott ismét nyerni Spanyolországban.

A mezőny legeredményesebb játékosai közül a spanyol Figueras nyolc, Daniel Sarmiento hat, a magyar Bánhidi Bence nyolc, Máthé Dominik és Szita Zoltán pedig négy-négy gólt lőtt. Mikler Roland 45 lövésből 18-at védett. A két együttes 39. egymás elleni meccsén húsz spanyol győzelem és öt döntetlen mellett 14. alkalommal nyertek a magyarok.

Gulyás István szövetségi kapitány az eredménnyel és a hozzáállással is elégedett volt.

Összességében elégedett vagyok, mert megvolt az a hozzáállás és küzdeni akarás, amit elvártunk és kértünk. A srácok jól összpontosítottak, ez pedig mindig hozza magával a jó játékot. Nagyon fontosnak tartjuk ezeket a mérkőzéseket és győzelmeket, hogy folyamatosan fejlődjünk

– nyilatkozta az edző az M1 aktuális csatornán.

Gulyás elmondta, számított a jó kezdésre, mert a januári, egyiptomi világbajnokságon is – amelyen ötödikek lettek a magyarok – jól dolgozott a csapata védekezésben.

Ha stabilan követik a taktikai utasításokat, akkor egy nagyon erős fal tud kialakulni, mögötte pedig Mikler Roland nagy önbizalommal tud védeni

– magyarázta.

Hozzátette, 15 perc után jó néhány játékost lecseréltek, mert egy kicsit pihentetni kellett a kezdőket, hogy végig bírják a második félidőt.

Ezt követően a védekezésünk nem volt az igazi, sok egyéni hibát követtünk el és nagyon sok könnyű gólt kaptunk. Ekkor már Mikler sem tudott segíteni, ki volt szolgáltatva

– nyilatkozta a kapitány.

Meglátása szerint egyre jobban összeérik a csapat, mivel megpróbálnak kialakítani egy magot, és ezt mindig bővíteni, hogy legyen merítési lehetőségük.

Gulyás István szerint örömteli, hogy a szerdai első félidő második felében látott hibákat a folytatásban javítani tudták játékosai. Hozzátette, szombaton, a horvátok ellen a védekezésben elkövetett taktikai hibák számát csökkenteni kell. A második félidőben sok labdát elszórtak támadásban, ezeket is redukálni kell, és akkor hazai pályán komoly győzelmi esélyekkel léphetnek pályára.

Az Eurokupában a jövő januári, magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában nem szereplő csapatok, azaz a rendező országok válogatottjai, valamint a legutóbbi kontinensviadal két döntőse, Spanyolország és Horvátország vesznek részt.

A magyarok szombaton 14.10-től Veszprémben a horvátok ellen zárják a sorozatot.

Eurokupa, 5. forduló:

Spanyolország-Magyarország 28–30 (15–14)

lövések/gólok: 49/28, illetve 40/30

gólok hétméteresből: 2/1, illetve 2/2

kiállítások: 6, illetve 10 perc

Az állás: 1. Magyarország 8 pont/5 mérkőzés, 2. Horvátország 6/3, 3. Spanyolország 2/4, 4. Szlovákia 0/4

Forrás: Index

Kép: Infostart.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés