Interjú Szalay Attilával

Évértékelő sorozatunk következő állomásán a Highland játékosával, a Mid-Am mezőnyt erősítő Szalay Attilával beszélgettünk. Az idei év a sikeres szereplések és a végletekig kiélezett bajnokságok miatt marad emlékezetes számára. 

Hogyan értékelné az idei szezont?

Az év elején még nem is sejtettem, hogy ilyen sikeresen szerepelek és ilyen kiváló eredményeket érek el a bajnokságokon – mindez számomra is meglepetés. Bár a pandémia márciusban sokat segített, mert nem kellett utazással töltenem a reggeli és délutáni időszakot, több időm maradt a golfozásra. Remekül sikerült az idei évem.

Melyik volt a legizgalmasabb versenye és hogyan élte meg?

A legemlékezetesebb a két rájátszásom volt, illetve a tavaszi bajnokság Hencsén, ahol Koller György ellen játszottam. A Magyar Krisztián elleni küzdelmet a IX. Magyar Amatőr Match Play Bajnokságon a rutintalanságom miatt elvesztettem, igaz, ekkor nagyon izgultam. A rájátszás első szakaszán rövidre hagytam egy ötméteres puttot és hasonlóképp tettem a következő szakaszon is, pedig ott már az esélytelenek nyugalmával akkorát üthettem volna, amekkorát csak bírok, hogy a labda a lyukig eljusson. Utólag persze könnyű mondani, a vak is látja, hogyan kellett volna, de az adott helyzetben, a játék izgalmában ezt nem sikerült megvalósítanom. Hozzáteszem, ez a vereség nem fájt annyira, hiszen Krisztiánról tudom, hogy rendkívül magabiztos, precíz játékos, a Györggyel szembeni győzelemnek pedig nagyon örültem.

Milyen területen érzi úgy, hogy még fejlődnie kell?

Személyes fóbiám, hogy szeretnék távolabb, tíz-húsz méterrel hosszabbat ütni, ugyanakkor minden téren rám férne egy kis fejlődés. A green mellőli rövidjátékomon is sokat kell még javítanom, ami a score-omat is segítené. A bunker ütéseket szeretem megúszni, de sajnos nem teszek sokat azért, hogy javuljak benne.

Milyen szerepet tölt be a golf gyermekei életében?

Gellért fiam idén nagyon szép eredményeket ért el, 17,9-es lett a hendikepje. Az edzőkön kívül tőle tanulom a legtöbbet, mert fiatalos, szép mozgása van. A másik két gyermekemet – Leventét és Lottit – én magam tanítom, amely átsegít az év nehézségein. Gyakran mondogatom nekik, mit kellene másképp csinálniuk, azután rájövök, hogy én sem követem a saját példámat. Gellért játéka technikailag már sokat javult, szebben üti a labdát, mint én, és még él benne a tökéletesség iránti igény: nem elégszik meg azzal, hogy csak odagurítja a labdát, azt szeretné, ha megfelelő helyen állna meg. Ezek a kockázatosabb ütések, amelyek az eredményben pluszként is jelentkezhetnek és időnként a fiamnál is ez történik, mégis elmondhatom, hogy az idén nagyon sokat fejlődött.

Kép: Szalay Attila