Keresztül-kasul a golf világában...

 

Mike Wynn a Kincses Kalendáriumban

Bár a járványhelyzet miatt kevés külföldi versenyzővel startolt az idei 31. Magyar Nyílt Szenior Golfbajnokság, a mezőnyben akadt olyan játékos, aki hazánkban telepedett le és itt találta meg azt a befogadó közösséget, amely szakmai fejlődését segítette. Közéjük tartozik Mike Wynn, aki már közel harminc éve Magyarországon él és élete első szenior bajnokságán a nyolcadik helyet érte el a férfiak mezőnyében.

 

Mikor érkezett Magyarországra, mi szél hozta hazánkban?

A feleségemmel 1989-ben ismerkedtem meg Amerikában, ahol gyermekeket táboroztattunk. Az együtt töltött időből kétéves távkapcsolat lett, majd 1991-ben állást kaptam Magyarországon és ideköltöztem. Összeházasodtunk és öt gyerekünk született.

 

Mikor szeretett bele a golfba?

Már több, mint negyven éve golfozom! Oxfordban születtem és Dél-Angliában nőttem fel, ahol a golf szinte népsportnak számít, tehát nem olyan különleges, ha valaki ezt az időtöltést választja. Tizenöt éves lehettem, amikor a bátyám és a barátaim megszerettették velem a sportot. Egy-két évig rendszeresen játszottam, tizennyolc éves korom után azonban már alig jutott rá időm. Még az egyetemi évek lettem a foci szerelmese, amelynek Angliában és Magyarországon is rendszeresen hódoltam. Tíz évvel ezelőtt azonban a figyelmem ismét a golf felé fordult. A népszerű szabadidősport iránti szenvedélyem vezetett el a tatai Old Lake Golf Clubhoz, amelynek ma is büszke tagja vagyok.

 

Ha kíváncsi a teljes interjúra, akkor semmi esetre se hagyja ki a Hungarian Golf Magazin Kincses Kalendáriumának idei számát!

 

Kép: Mike Wynn 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés