Új álmokkal 2021 küszöbén

 

Véh Balázs reménykedéssel vegyes izgalommal várja, mit hoz a 2021-es esztendő. A zirci Forest Hills Golf Club játékosa egy rövid interjú keretében mesélt a mögöttünk álló szezon változásairól - a fejlődésről, amin sportolóként és emberként végigment. 

 

November 8-án pedig megjelent a ranglista, amelynek felnőtt férfi kategóriájában a nyolcadik helyen szerepelsz. Hogyan értékelnéd az idei évet?

Úgy érzem, egy izgalmas és sikeres időszakon vagyok túl, hiszen az elmúlt hónapokban számos olyan dolgot kipróbálhattam, amit korábban nem. A Magyar Golf Szövetség által rendezett összes többnapos ranglista versenyen részt vettem, szorgalmasan gyűjtve a ranglistapontokat. A korábbi években inkább klubversenyeken indultam, az idén próbáltam először a rangosabb mezőnyben is helyt állni. Idén sikerült a pontjaimat duplázni, így jött össze a nyolcadik hely, amely nagy megelégedéssel tölt el. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy a ranglista számítási módszere díjazza azt, ha egy játékos sok versenyen vesz részt, ami nem minden esetben a valós játéktudást tükrözi. A felnőtt férfi ranglistán nyolc-tíz olyan versenyzőt is fel tudnék sorolni, akik nálam jobban golfoznak, de kevesebb megmérettetésen indultak, ezért nem tudtak annyi pontot szerezni. Ezzel együtt elmondhatom, hogy kiváló szezonom volt és a járványhelyzet lehetővé tette, hogy még a szokásosnál is több időt töltsek a pályán. Az anyaklubom, a Forest Hills Golf & Country Club is tárt karokkal fogadta és segítette a tagokat, így összességében sikeres évadot zártam.

 

Milyen kihívásokkal szembesültél?

Nehezítette a golfozást, ugyanakkor különleges új kihívásként éltem meg, hogy a Forest Hills Golf Club játékosai tavaly megbíztak azzal, hogy klubkapitányként segítsek a csapat felkészülésében a Klubcsapatbajnokságra. Ez a feladat elvett némi energiát a saját játékomtól, mégis nagyon élveztem és sikeresen teljesítettem, mert az óriási reményekkel induló nettó csapat mindössze két ütéssel maradt le a dobogóról. Ez volt az év egyik fénypontja!

 

A Forest Hills Golf Club milyen évet zárt?

A nehézségek ellenére a klub is előrelépett, hiszen az idei évben sokkal több rendezvényt szerveztünk és soha sem látott mértékeben gyarapodott a versenyeinken részt vevő golfjátékosok száma. A klubtagjaink java része hendikepet tudott javítani, ami jelentős szakmai fejlődést jelent. Így a lelkes tagoknak, valamint a támogató szellemű tulajdonosoknak köszönhetően a Forest Hills Golf Club is remek szezont zárt.

 

Milyen reményekkel fordulsz a 2021-es év felé?

Azt az időt, amit eddig a golfozásra fordítottam, jövőre a képességeim fejlesztésére szeretném szánni. A téli szezonban a szimulátoromban töltök majd néhány órát. Most éppen nyolc fok és 50 km-es szél süvít a Forest Hillsen, de amint az időjárás lehetővé teszi, az anyaklubom pályáján is minél többet szeretnék gyakorolni. Arra törekszem, hogy a lehető legjobban élvezzem ezt a csodálatos játékot!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés