On the road

 

A járványhelyzet miatti kényszerpihenőt követően, a forró nyári hónapokban felébredt Csipkerózsika-álmából a mintegy 3,6 millió dollár összdíjazású versenysorozat, a Symetra Tour. A michigani, arizóniai, valamint kaliforniai állomását is megjáró magyar kiválóságot, Rózsa Csillát kérdeztük a felkészülés kihívásairól, a "furcsa" szezon élményeiről, valamint jövőbeli terveiről.

 

A koronavírus miatt az év elején leálltak a sportesemények, a Symetra Tour 4 hónapig szünetelt. Milyen módot találtál arra, hogy a kényszerpihenő idején, ilyen rendhagyó körülmények között is hatékonyan tudjál gyakorolni és formában tartsd magad?

Szerencsére Floridában a golf a „létfontosságú testmozgás” kategóriába tartozott azzal az indoklással, hogy egyrészt a szabadban vagy, másrészt mivel nem kontaktsport, van lehetőséged távolságot tartani a többi versenyzőtől. Így folyamatosan tudtam edzeni a kényszerszünet hónapjai alatt is, és készülni a versenyekre. A nagy kérdés csak az volt, hogy mikor? A versenyek indulásának határidejét hétről hétre tologatták, ebben a bizonytalanságban pedig nem volt könnyű dolgozni, sokszor már azt hittük nem is játszunk idén. Szerencsére azonban javult a helyzet, és júliusra sikerült összerakni egy olyan tervet, ami a játékosokat és a helyieket a legkevesebb veszélynek tette ki, így vissza tudtunk térni a versenyekhez.

 

Hogy értékeled eddig az idei Symetra Tourt, milyen tanulságokkal szolgáltak számodra a versenysorozat nyári állomásai?

Mint mindenki más számára, az elmúlt időszak lényegében az új szabályok gyakorlására ment el. Mikor és hol kell vagy nem kell maszkot hordani? Hol ehetünk, hol lakhatunk, hogy gyakorolhatunk? Kivegyük-e a zászlót vagy sem? Minden apróságra oda kell figyelni, hiszen nem mindegy mit fogsz meg és mit nem. Minden heten tesztelnek minket, hogy betegen véletlenül se utazzunk.

 

Mi lesz a következő fellépésed? Látni-e valamit azzal kapcsolatban, hogy az ősz hogyan alakulhat egy lehetséges második hullám függvényében?

A floridai Longwood-ban játszom par hét múlva, majd meg kettő Floridában és végül Észak-Karolinában fejezzük be a szezont. Amíg mi biztonságosan tudunk utazni, és nincsen hirtelen megbetegedés a mezőnyben addig úgy tinik tudunk játszani. Persze államonként változik, hogy milyen rendezvények megengedettek, és a szabályozások napról napra is változhatnak.

 

Tekintsünk kicsit a jövőbe is. Az olimpia a COVID miatt elmaradt az idei évben, a kvalifikációs folyamatban vannak-e változások a pandémia függvényében?

Így vagy úgy, nyár közepén minden tour vissza tudott térni a pályára. Bár a versenyek száma csökkent idén, a világranglista pontok ki vannak osztva hétről hétre. Ez egy szűkös év lett és sokan - maguk vagy családjuk miatt –, nem érezték úgy, hogy biztonságosan tudnak utazni. Így felkínálták a lehetőséget, hogyha esetleg kihagyod az idei játékot, akkor is megtarthatod a helyedet a touron belül,jövőre pedig ismét mozoghatsz a tourok között. Idén a Q-school is elmarad idén, így a következő évben ismét teljes Symetra tour tag leszek, amit azt jelenti, hogy tiszta lappal tudok küzdeni az lpga kártyáért.

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés