Kötél is megvillant

 

Horváth Ákos után, a pénteki második körben Kötél Bence szintén mínusz hármat ütött a Szlovén Nyílt Bajnokságon. Egy bogey-t leszámítva „eseménytelen” első kilenc után a játék második felében két birdie is jött, majd zárásként Bence a 18-ason egy sast is a helyére küldött.

 

 

Ákos nem sokkal maradt el Kötéltől, hiszen az első napi mínusz háromra -1-et húzott. Bertényi Bence szintén kimagaslóan teljesített, a round 2-t EVEN PAR-ral hozta a par 72-es pályán. 

 

A második kör olyannyira jól sikerült a BB-műhely kiválóságainak, hogy ebben az etapban T3-ig minden pozíciót elfoglaltak a tabellán. Azonban a napnak még nincs vége: 13:00 órától jön a hegymenet, elkezdődött ugyanis a harmadik felvonás.

 

Összesítettben Kötél jelen állás szerint első, de Horváth és Bertényi is top 5 környékén tanyázik.

 

Fotó: Tátrai Béla / GOLF Magyar


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés