A járványhelyzet miatt több futballmeccset is el kellett halasztani

 

A bosnyák Zeljeznicar több játékosa is megfertőződött a koronavírussal, ezért elhalasztották a csapat augusztus 27-i Európa-liga-selejtező mérkőzését, amelyen vendégként a Makkabi Haifa ellen lépett volna pályára.

 

 

Az izraeli egészségügyi minisztérium arról tájékoztatta a szarajevói együttest, hogy lehetősége van azonnali hatállyal visszarepülni Boszniába, ám ezt csak magánrepülőgéppel teheti meg, amelynek személyzetét előzetesen tájékoztatni kell arról, hogy többen is koronavírusosok, így a felszállás előtt megtehetők a szükséges óvintézkedések.

 

Ugyancsak elhalasztották az észt Nömme Kalju és a szlovén NS Mura csütörtöki mérkőzését, mert a múlt héten mindkét csapatban volt egy-egy koronavírusos eset. A Honvédnál is találtak két koronavírus-fertőzöttet. A Honvéd első csapata csütörtökön a finn Turku ellen játszik Európa-liga-selejtezőt, arról nincs hír, hogy a nemzetközi kupameccsre készülők közül bárkinek pozitív lett volna a tesztje.

 

Kép: Sarajevo Times

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés