EYM: nem sikerült az első nap


Elkezdődtek az European Young Masters küzdelmei a Mlada Boleslav golfclubban. Az első nap sajnos nem a magyar résztvevők jó teljesítményeiről szólt, a legjobb eredményt a hazai golfozók közül Jaczkovics Emma ért el egy 80-as körrel.

 

A fiúknál Somogyi Bence már az első kilencen jelentős hátrányt szedett fel, amit nem sikerült ledolgoznia a második etapban sem, végül 92-es score-ral jött le a pályáról. A lányoknál, ahogy a felvezetőben megírtuk Jaczkovics Emma 80-as körrel zárt. Az első néhány szakasz jól indult számára, az ötödik szakaszig -1-ben állt, ezt követően azonban ő is rossz szériába futott. Hasonlóan járt Berkenyei Daniella is, aki Emmához hasonlóan a második lyukon birdie-t ütött, onnantól kezdve azonban nem sikerült stabliziálni a játékát, bogey-k és egy dupla bogey is rontotta a score-ját.

 

A csapat jelenleg a T15-ös pozíciót foglalja el a tabellán.

 

A verseny még nem ért véget. Biztosak vagyunk benne, hogy az elkövetkező két nap során a magyar játékosok javítani tudnak!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés