Színművészek golfütővel

 

A golf szerelmesei között nem meglepő módon egyre több színészt, közéleti szereplőt találunk. Hajdú Steve idén a Jótékonysági Golfhétvégén mérte össze erejét népszerű színészkollégáival, többek között Epres Attilával, Németh Kristóffal és Nagy Ervinnel. A versenysorozatot már harmadik éve rendezi Zala Springs Golf Club, amelyik az összegyűlt támogatást a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára ajánlotta fel. A színészek boldogan tettek eleget a felkérésnek, mellyel nem csak a gyerekek támogatását, hanem szeretett sportjuk, a golf népszerűsítését is előre mozdíthatták. 

 

Hogy érezted magad a jótékonysági versenyen és milyennek láttad a többi négy sorozatsztárt?

Mindenki nagyon jól felkészült és fegyelmezetten játszott. Az éjszakai golfverseny kihívást jelentett, hiszen körülbelül három szakasz után már vaksötét volt. Mégis úgy éreztem magam, mint a hályogkovács: ha nem látom, milyen nehéz a feladat, könnyen teljesítem. Így amikor másnap világosban láttam a pályát és az akadályokat, azt is észrevettem, milyen bunker hegyek vannak a green körül. Szombaton éppen ezért nagyon rosszul ment az első kilenc, a hátsó kilenc pedig katasztrofálisan.

 

Epres Attila játékát technikailag milyennek találtad?

Briliáns és csodálatos volt.

 

Úgy tudom, Nagy Ervin jobban lovagol, mint golfozik.

Ez így van, de remélhetőleg már nem sokáig, mert anyait-apait belead a golf gyakorlásába, és várhatóan ez lesz az új hobbija a lovaglás mellett.

 

Az utolsó swingjét is láttad?

Hihetetlen, milyen hosszú és dinamikus ütést produkált, nagyon meg voltam vele elégedve. Talán 35 km/órás sebességgel is repült a labda!

 

Mit gondolsz a színészek szerepéről a golfban? 

Szerintem fontos, hogy minél több színész képviselje magát és ezáltal vigye egy kicsit a sport hírnevét. Józsa Imre nagy álma jut eszembe, amikor a színészek és a golf kapcsolata eszembe jut. Ha valakinek jól állt ez a sport, az Imre volt, nem is elsősorban a játéktudása, hanem a hozzáállása miatt. Nagyon szeretett mindent, ami a golffal járt: a gálavacsorákat, a versenyhangulatot. Emlékszem, egyszer együtt játszottam vele, és azt mondta, szeretne egy olyan golfversenyt csinálni, ahol csak színházi emberek és filmesek vannak jelen. Az lenne a fesztivál neve, hogy „Színészek a Szabadban”, ami rövidítve kicsit úgy hangzik, mintha Józsa Imre szinkronhangján köszönnél: SZASZ. Ez valahol az én álmom is, hogy egy ilyen társulás, kezdeményezés létrejöhessen. 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés