"Nekem a Balaton a Riviéra"

Elhunyt Zsurzsa Sándor

 

Zsurzsa Sándor egyike volt a magyar golftörténelem legszorgalmasabb, legkitartóbb játékosainak.

A zirci Forest Hills Golf & Country Club megnyitását követően az elsők között lett klubtag, rendszeresen gyakorolt és játszott, amelynek eredményeképpen számos golfverseny dobogójára is felkerült és több klubtag példaképként nézett fel rá. Az elmúlt években a betegsége miatt ritkábban játszott a Bakony szívében található pályán.
Csizmadia Ákos ezekkel a szavakkal búcsúzik most tőle:

 

Drága barátunk Zsurzsa Sanyi nevét szinte minden magyar golfjátékos ismerte. Kevesen vannak a magyar golftársadalomban, akik ne váltottak volna már vele pár kedves szót egy kellemes kávé mellett, vagy ne játszottak volna valamelyik pályán egy jó matchplay-t, vagy storke-HCP-t.

 

Zircen a Forest Hill-en többen vagyunk olyanok, akik rengeteget köszönhetünk Sanyinak azért, hogy támogatott és segített minket az első lépésekben, edzett és gyakorolt velünk, amikor csak pár hete/hónapja golfoztunk. Neki köszönhetjük a „Csak lazán, könnyedén!” – és a „Fej lent marad!” örökérvényű mondatokat, amiket az óta is napi szinten használunk egymás bíztatására. És neki köszönhetjük a „Zsurzsa-day”-t is.

 

Korábban évekig a szebb napokat látott balatongyöröki Imperial Golf Club-ban találkoztunk – mindig augusztusban - ahová Sanyi invitálására érkeztünk barátként, sporttársként, vagy csak ismerős golfozóként, hogy együtt ünnepeljük szeretett sportunkat, egy Stroke-HCP versenyformában, majd közösen fogyasszunk el egy jó süllőt a Kilátó büfében, amit szintén Sándor szerzett be a vidám csapatnak. Ez a nap mindig nagy kedvence volt a balatongyöröki és zirci klubtagoknak, és idén sem volt ez másképp. Vagy is másképp volt… mert Sándor már nem játszhatott velünk.

 Ti 2

Sanyi a mai napra augusztus 17 vasárnapra tervezte az idei versenyt a ZalaSprings Golf Resortban. Nagy lendülettel és kedvvel intézte a meghívásokat, és a vendéglátás részleteit, sokszor egyeztetve Sonjával, illetve a VeszprémGolfers baráti társasággal a részletekről. Az eredmény hibátlan lett – mint minden évben – Sándor, köszönjük neked az idei versenyt… Köszönjük, hogy ilyen sokat adtál nekünk, és köszönjük, hogy ilyen jó voltál hozzánk mindig! Isten Veled Sándor! Soha nem feledünk..

 

Ilyen előzményekkel, és felemás érzésekkel érkeztünk vasárnap reggel Zalacsányba, ahol nagyon vártuk már, hogy együtt játszhassunk. Ezúttal a 24 fő indulót nem fogadta kegyeibe az időjárás, mert már a bemelegítésnél is csepergett az eső, a flight-ok indulása után pedig több órán keresztül szakadt. Szerencsére a hátsó 9-re már felszakadozott a felhőzet, és újra napsütés és forróság költözött a zalai dombok közé. Az időjárás miatt nem volt épp könnyű a mai játék, de a pálya így is maradéktalanul kiszolgálta a játékosokat, és született pár értékes eredmény is.

 

A vacsora kiemelkedő gasztronómiai élményt adott a megfáradt játékosoknak, ugyan is Sándor barátunk egyik kedvenc fogását tálalták fel a Golf Resort éttermében – Angus marha steak-et burgonyapürével, illetve a Guden Kisbirtok borait, akik egyébként az egész verseny fő támogatói is voltak egyben. A vacsora közben igen jó hangulatúra sikerült a díjátadó is… A bruttó kategóriát többszörös Magyar bajnoknőnk Kocsis Réka nyerte 84 ütéssel. A nettó értékelésben Ratskó István sporttársunk győzedelmeskedett, Bözöri Imre lett a 2. és Vargha András végzett a 3. helyen (fehér elültőről játszva).
Búcsúzáskor egy valamiben mindenki egyet értett… „Zsurzsa Day” minden évben lesz! És már most várjuk a folytatást.

Zsurzsa Sandor

 

A fotókat Tőkés Péter és Kállay Tamás készítette


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés