Golfverseny, csupa NAGYBETŰvel!

Augusztus 15-én, szombaton Ranglista Verseny várja a hazai golfozók színe-javát kisoroszi legendás pályáján. A versenybe főtámogatóként csatlakozó Kovács Györgyöt kérdeztük, aki a nagybetu.hu branddel fogja nevesíti a versenyt, emellett különleges díjakkal és meglepetésekkel is készül az eseményre.

 

 

Mit kell tudni rólad? Hogy kerültél a golf közelébe?

Eredetileg rajz-földrajz szakos tanár vagyok. Eger egy fontos állomás az életemben, hiszen hallgatóként, másodállásban az egri színház grafikusa voltam. Ott kezdődött, hogy szitanyomással, reklámgrafikával kezdtem foglalkozni. Így lettem a Magyar Szitanyomók Szövetségének az elnöke. Később a világszövetség, a FESPA (The Federation of European Screen Printers Associations – szerk.) elnöke is voltam 2010 és 2013 között. Emellett autóversenyeztem, rallyztam 14 évig.

 

Lada1.jpg

Forrás: Kovács György / Facebook

 

Ebben a közegben ismerkedtem meg Dibusz Lacival, ő volt az, aki behúzott a golfba. Amikor én a világszövetség alelnöke lettem, megkértem, hogy mutassa meg mi az a golf, ugyanis a vezetőségben sokan golfoztak, nekem pedig, mint alelnöknek az is feladatom volt, hogy szervezzek golfversenyeket itt-ott: Delhi, Bled, Szingapur, Bangkok, Portugália és a kedvencem: 2011-ben Balatonudvariban. Tehát az élet hozta úgy, hogy képbe kellett kerülnöm a golffal kapcsolatban.

 

Szerelem volt első látásra?

Autóversenyzőként azt képzeltem, hogy két nagy “ellenségem” van a horgász meg a golfozó: zéró endorphin, zéró adrenalin. Most már azt kell mondjam, hogy egy versenyre vetítve több adrenalin van benne, mint az autósportban. Ott fröccsökben kapod, itt 5-6 órán keresztül patakokban.

2009 óta, tehát idestova 11 éve járok golfozni. Dibusz révén tanulgattam meg az alapokat, voltam párszor Hahn Árpinál is. A munkám eléggé hektikus, nem tudok az edzésekbe rendszert vinni. Eléggé elitélendő módon többnyire csak versenyekre járok és ez behatárolja a fejlődésemet, különösen annak a sebességét. Kezdetben Gödre jártam, ami tőlem 20 perc autóval, ahogy azonban megszűnt a gödi pálya, váltanom kellett, így lett végül Kisoroszi az anyaklubom. De mindig ott játszom, ahol van valami rendezvény. Jártam egy időben a highlandi csütörtöki sorozatra, aztán sokáig a keddi Seiko Férfinapra.

 

Neked mit adott a golf?

Sokkal komplexebb, mint amilyennek gondoltam. Élvezem a hagyományait és az etikett részét, imádtam például azt a szabályt, amikor tilos volt telefonálni. Az ember lekapcsolja a napi életét, és át kellett állni egy olyan üzemmódra, ahol csak te vagy és a pálya. Nagyon érdekes lelkivilágot ad, egy kiszakadást a mindennapok forgatagából, miközben órákon keresztül tudatosítanod kell magadban, hogy ne törjön le a kudarc és ne emeljen fel egy-egy jó ütés. Megtanít, hogy soha nem vagy olyan jó, mint ahogy akkor látszik amikor nyersz és soha nem olyan rossz amikor meg nem. Aki nem próbálta még, nem tudja elképzelni. Nem emlékszem például, milyen volt, amikor még nem golfoztam.

 

Kovács_György2.jpg

Forrás: Kovács György / Facebook

 

Hogy tetszik a Kisoroszi pálya?

Függetlenül attól, hogy innen indult el az újkori magyar golf és része a hazai golflegendának, az szépen látszik, hogy az üzemeltető is golfozó: maga a pálya nem csak gyönyörű fekvésű, de nagyszerű állapotban is van. Azt elárulhatom, hogy Kisoroszi nem csak földrajzilag van közel hozzám, hanem érzelmileg is. Jó lenne egy kicsit visszatekerni az időt pár évvel, amikor még többen golfoztunk országosan - illetve inkább előre, amikor még többen fogunk.

 

Több versenyünket támogatod…

Most a Ranglista Verseny kapcsán fájt a szívem, hogy nincs névadó szponzor, úgy gondoltam, hogy ez nem maradhat annyiban. Legutóbb például, amikor Hencsén voltam Ranglistán, jó volt látni, hogy szinte minden olyan attribútummal rendelkezett a pálya a gyepen és a golf-szíven túl is, ami méltóvá teszi a „rangos verseny” elnevezéshez: catering, díjak stb. Tehát arra gondoltam, jó lenne, ha Kisorosziban is megadhatnánk ezt a fajta körítést.

 

Ezen a versenyen mire lehet számítani tőletek, mint főszponzortól?

Én a nagybetu.hu brandet viszem, mi NAGYBETŰket gyártunk, ez a legújabb termékünk, ez majd látszik is. Lesz egy kis élő zene is, aminek az első szerelmemhez, az autósporthoz is van köze. A trófeák sem a hagyományosak lesznek, hiszen körülöttem minden a reklámgrafikáról és a nyomdászatról szól, valamint igyekszem minél színesebb díjakat is összerakni, amivel a cégemet és partereimet is bemutathatom a magyar golfozóknak. Mindenféle sorrend nélkül: nagybetu.hu – imagodeko.hu – kletko.hu – artmami.hu – FolkDriftTeam – etyeki Kálna Pezsgő Manufaktúra.

 

nagybetu_golf.jpg

 

Címlapkép: Yulia Stepanova


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés