Bakonyi hírmondó

A Bakony erdőkkel fedett lankáin mi más is lehetne a neve egy golf pályának, mint Forest Hills. Bár szerte a világon van még pár hely -köztük utca, stadion és golf pálya is- ugyanezzel a névvel, idehaza lassan minden golfozó egyik kedvence a szarvaskúti gyöngyszem.

A MidAm matchplay bajnokság szombati döntői miatt végül vasárnapra átütemezett, idén debütáló La Pampa Kupa telt házzal járó problémáit a helyi tagság rugalmasságának köszönhetően két etapos starttal sikerült áthidalni, így -ha már telt ház- nemcsak három ász és két király tudott részt venni a versenyen, hanem minden érdeklődő, köztük a 11 fős várólista összes tagja!

 

A forróság nem szegte kedvét a versenyzőknek, a Bakonyban állandó enyhe szellő mellett a forecaddie-k által egy piros ceglédi kannából szervírozott jeges forrásvíz is segítette a túlélést a versenyzők nem kis megelégedésére! Hogy ez, vagy a gondosan játékosbarátra tervezett pin pozíciók, avagy a kiváló formaidőzítés okozta vajon a mezőny felének HCP javítását, ki tudja.

 

Annyi viszont bizonyos, hogy az este fél kilenckor befutó utolsó flight is mosolygósan fogyasztotta egyrészt a konyha finomságait, másrészt a La Pampa Argentin Steak House által felajánlott Malbec borokban és vacsora meghívásokban testet öltő díjesőt.

 

Ralph Müller a jobb hátsó kilencnek köszönhette a bruttó győzelmét, amihez ezen a napon 36 stableford pont volt szükséges Zilahy Csabával együtt állásban. Nyomukban csak egyetlen pontocskával lemaradva Greff Bálint, majd a férfi Longest Drive díjat is behúzó Koller György.

 

A hölgyek nettó versenyében végül egy esti befutó, Monostory Flóra diadalmaskodott a délelőtti etapban győzedelmeskedő és a Nearest to the Pin díjat is behúzó Varga Gyöngyivel, illetve az Őket követő Turkovics Ilonával és Kispál Helénnel szemben.

 

A szenior Urak mezőnyében egy hazai versenyző kamatoztatta a pályaismeretét, Szabó László végül Udo Schmalzot és Tóth Jánost megelőzve aratott diadalt. Janó bának volt oka az örömre, a vörösbor és a javítás mellett Ő nyerte a MidAm tagok között kisorsolt 18 szakaszos Forest Hills green fee különdíjat is!

 

A hölgyek közötti Longest kategóriában lassan szokásos módon Movik Gabriella „tiszteletbeli” Forest Hills golfozó kezdő ütése szállt a legmesszebbre és bár ezúttal ilyen díj nem volt, ne menjünk el szó nélkül a legjobb női bruttó eredmény mellett sem, amit Turkovics Ilona szállított 25 ponttal.

 

A nap egyik szenzációja Xie Kelvin nettó 46 pontja volt, ezzel meg is nyerte a férfiak nettó kategóriáját a szintén remeklő Gyimesi Tibor és Zilahy Csaba előtt.

 

Ennyi a krónika, tekintsünk hát a jövőbe is!

 

Augusztus 15-én szombaton a már hagyományos Herend Kupa kerül megrendezésre. A nevezők száma már most jóval meghaladja a pálya egy időben való befogadó képességét, ezért -hogy lehetőleg senki se maradjon le- ezt a versenyt folyamatos indítással rendezzük, növekvő HCP sorrendben, várhatóan reggel 9-es kezdéssel.

 

A Porcelánmanufaktúra csodáit Dr. Simon Attila vezérigazgató Úr személyesen fogja prezentálni!

 

Forrás: A Forest Hills Golf & Country Club Facebook oldala


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés