Adél mindent vitt

A 60. Magyar Bajnokságon több jó „lapjárásnak” is szemtanúi lehettünk, a legjobb leosztás azonban Vadkerti Adél játékában volt, aki 72-72-73-as köreivel nemcsak a női kategóriában diadalmaskodott, hanem ellopta a show-t a férfi mezőny elől is.

 

Először is szeretnénk gratulálni ehhez a fantasztikus teljesítményhez. Nem csak a női indulók között voltál kiemelkedő, hanem az egész mezőnyből kimagasodtál. Minek köszönhető a győzelem?

Végig csak saját magammal foglalkoztam. Már annyi ember elmondta előttem, szóval lehet, hogy klisésen fog hangzani, de a jó játék titka tényleg az, hogy mindig csak a következő ütéssel foglalkozz.

 

A bajnokot talán éppen az emeli ki, hogy tudja is alkalmazni.

Miközben elmondva egyszerűnek tűnik, a folyamatos fókuszban maradás a játék talán legnehezebb része. Nyilván bosszantó, ha egy ütés nem jön össze, de a legfontosabb az, hogy az előtted lévő labdát próbáld meg a lehető legjobb helyre rakni. Ne foglalkozz azzal, mit hagytál magad mögött, vagy mi áll előtted.

 

Az látszott, hogy szép kiegyensúlyozott score-okkal hoztad le mindhárom napot. Hogy tudtad mentálisan kezelni a változékony balatoni időjárást?

Már egy héttel előre tudtuk, hogy ilyen idő várható. Minden verseny előtt fel kell készülni az időjárásból is, éppen ezért vittem magammal esőkabátot. Emellett nem árt mentálisan is készülni arra, hogy harminc fokos kánikulában játszol három napot, vagy esetleg 20 fokban, vízszintes esővel.

 

A harmadik napot hogy élted meg? Akkor már szinte borítékolható volt, hogy a nőit viszed teljes egészében.

Őszintén szólva sokkal jobb játékot éreztem magamban, mint ami az eredményben kijött. Nagyon szerettem volna mínuszt játszani, de összességében örültem annak, hogy a 17-18-as szakaszokat le tudtam parozni, ahol előző nap összesen 5 ütést vesztettem el.

 

Mi lesz a következő lépés?

Ez jó kérdés. Még egyelőre megvárom, mi lesz Amerikával, aztán majd meglátjuk…

 

Jó pihenést kívánunk és még egyszer gratulálunk a negyedik bajnoki győzelemhez!

 

A fotót köszönjük TÁTRAI BÉLÁNAK / GOLF Magyar


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés