Drámai végjáték a Bajnok szemével

Végsőkig kiélezett küzdelemben sikerült Csányi Olivérnek megszerezni a jubileumi, 60. Magyar Bajnoki aranyérmét. Olivér útja a győzelemhez nemcsak Balatonudvari dimbes-dombos pályáján, hanem hullámhegyeken és völgyeken is keresztül vezetett, a végén pedig ott várta az egykori csapattárs és méltó ellenfél, egy drámai playoff fináléra.

 

A bajnokság végének másnapján milyen érzésekkel gondolsz vissza a mögötted álló hétvégére?

Még nehéz felfogni, de nagyon jó érzés. A bajnokság első napján jót score-oltam, de az ütéseimmel már kevésbé lehettem elégedett. Azonban köszönhetően a jó mentéseimnek, lejöttem mínusz 3-mal. Második nap sokkal jobban ütöttem a labdát, csakhogy az időjárási tényezők nem voltak a legideálisabbak. Nagy szélben kellett játszanunk, míg például az első nap a 15-ösön pitching wedge-el ütöttem, addig második nap már 7-es vasat használtam. Emellett az esőkabát folyamatos fel és levétele – szerintem minden golfozó ismeri az érzést –, kellemetlenül törte a játékot. A harmadik napom jól indult, utána becsúszott egy-két hiba, majd a játék vége felé elkezdtem izgulni, mert a nagy előnyöm elszállt, ez pedig több rossz ütéshez vezetett.

 

Milyennek találtad az ellenfeleket?

Sárközi Ricsi a zárónapon nagyon jól játszott, remek ütésekkel. Egy nagyon kellemetlen tripla becsúszott a 13-ason, de a tartását mutatja, hogy a következő kettőn két birdie-vel vissza tudott jönni. Kötél Bence nem ütötte úgy a labdát, mint az első két nap során, ettől függetlenül veszélyes ellenfél volt. Ő is inkább nem szerencsés szituációkba került, nem estek be a puttjai.

 

A torna nagy meglepetése Rózsa Dávid utolsó napi menetelése volt, akivel végül playoffot játszottál...

Az eredményei és a flight társai elmondása alapján végig nagyon stabilan játszott. Amikor beértem, nagyjából negyed órám volt a playoff kezdésig. Mivel akkor jöttem le a pályáról, nem kellett bemelegítenem, ritmusban voltam. A válogatottban sok csatát megvívtunk együtt Dáviddal, az utóbbi 3-4 évben azonban szinte egyáltalán nem játszottunk. Talán emiatt is izgultunk kicsit, nem tudhattuk, mire számítsunk a másiktól. Számomra szerencsésen alakult a sorsolás. Az elütő két oldalán álltunk, a feldobott tee hegyes fele pedig Dávidra mutatott, így ő ütött elsőnek. Azért mondtam, hogy szerencsésen, mert jobban szeretem, ha nem én kezdek. Dávid elsőnek a vízbe fat-elt. Én a greent céloztam, és bár kicsit balra ment, sikerült felütnöm. Ezután Dávid felütött a fringe-re, majd 12 méterről a lyuktól 15 centire gurítottam a labdát, végül beputtoltam és nyertem. Hihetetlen érzés volt, de emelem kalapom Dávid küzdeni tudása előtt.

 

Úgy tudjuk, hogy szerdán már utazol a következő megmérettetésre, hova is?

Ausztriába megyek, az Osztrák Amatőr Felnőtt Nyílt Bajnokság 4 napos versenyére. Vasárnap késő este hazajövök és másnap utazom Görögországba… de oda már pihenni megyek :) 

 

Még egyszer gratulálunk a nagyszerű tornához és a bajnoki cím megszerzéséhez!

A fotót köszönjük TÁTRAI BÉLÁNAK / GOLF Magyar

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés