Cél a senior nettó csapat

 

Bíztató kezdés 

Idén több versenyen is az élmezőnyben láthattuk, a Senior Tavaszon pedig megnyerte a nettó senior kategóriát, amelyhez még egyszer gratulál a Hungarian Golf Magazin szerkesztősége - idénykezdő formaelemzés Székely Tamással, az Old Lake játékosával.

 

"2006 óta golfozom, és érdemes még tudni rólam, hogy képzésekkel, tréningekkel foglalkozom." – mutatkozik be a játékos azoknak az olvasóknak, akik esetleg még nem ismernék. – „Nagyon örülök az utóbbi időszak teljesítményeinek, ezekkel a játékokkal talán sikerül bekerülnöm a senior nettó csapatba is. Úgy érzem, hogy most nagyon jó mentális felkészültséggel vágtam neki a szezonnak, idén a rövid játék és a puttok fejlesztésére kell még nagy hangsúlyt fektetnem. Természetesen a Senior Tavasz nettó eredményéhez az is kellett, hogy nagyon jó flight társaim legyenek, akik végig húznak a pályán. Mellettük igazán élvezetes volt játszani."

 

Tamás beavatott minket a versenyekre való felkészülés titkaiba is. „Több edző próbálkozott, de a swingem nem az ideális" – árulja el. – „4-5 éve edző nélkül, spontán módon készülök. Range-re ritkán járok, inkább a pályán szoktam gyakorolni. Saját klubomban, Tatán, idén nagyon jól kinyírták a problémásabb erdős-fás részeket. Igazából a greenek minőségén, sebességén kellene még fejleszteni."

 

A Senior Tavaszon alkalma nyílt, hogy kipróbálja a remekül felkészített Magyar Glof Club pályáját is. „Kisoroszban nagyon jól éreztem magam, fantasztikus volt a hangulat a flight-on belül." – mondja. – „A játék utáni kötetlen beszélgetések is hasonló jó hangulatban teltek. Többek között felevenítettük, milyen szépen lenyírt részeken játszhattunk, és a green-ek is nagyon jó állapotban voltak."


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés