Ötből ötöt

Érett fejjel is játszani kell

Kicsit sem köznapi most a verőfény. Kosztolányi Dezső ódáját olvasva, e cseppet sem mindennapi helyzetben, a tőle megszokott lendülettel készül Závaczki Bálint. - Igaz, most nem az érem a tét! Kiváló golfozónk az érettségire edz, hogy a kitűnő bizonyítványához is gratulálhassunk!

 

Alig egy hét maradt a vizsgák kezdetéig, így érthető, hogy Bálint gondolatai most inkább a matek, magyar és történelem feladatok körül forognak. Szerencsére a golfot is lehet a matematika nyelvére fordítani! Például: ha a labdát 270-nel ütjük, akkor milyenek a százalékos esélyek, hogy hole in one legyen?

Természetesen nem ilyen, értelmezhetetlen kérdésekkel terheltük az ifjú tehetséget, így ez egyelőre megválaszolatlan marad. Jövőbeli terveiről annál többet faggattuk.

„Elsődlegesen a vizsgákra kell összpontosítanom most.”  - mondja a Pannónia Akadémia ifjú titánja - „Ha túl leszek rajta, akkor újra, teljes erőbedobással játszhatok. Június közepéig úgysem lesz verseny, így a heti 3 edzés elég pillanatnyilag.

Noha a vírus az ő számításait is átírta, mégis töretlen lelkesedéssel készül, hogy következő interjúnkat már pezsgő pukkanás mellett bonyolíthassuk le.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés