Ironikus eskütételek golfosoknak

Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!


Legtöbbünk számára az év első hetei egyfajta újrakezdésről, tiszta lapról szólnak, így bátrabban ígérünk változást magunknak szilveszterkor. Sokaknak az újévi fogadalom egyfajta motivációként és útirányként szolgál. A következőkben összegyűjtöttünk golfos „eskütételeket”, amik olykor kissé ironikus hangvételűre sikeredtek.





Fogadom
, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy a HCP-met a lehető legkisebbre csökkentsem, vagy még annál is lejjebb.

Fogadom, hogy a 2019-es évben minimum egy hole in one-t ütök, amely eredményemet aztán az önéletrajzomban is szívesen, bekeretezve feltüntetek.

Fogadom, hogy a bag-em csakis számomra kedves ütőket fog tartalmazni, amikben vakon megbízom, így még a Mikulás is megirigyelheti majd golfos puttonyom tartalmát.

Fogadom, hogy odafigyelek étkezési szokásaimra, és az esti film közben már nem habzsolok be egy tábla finom csokoládét, és/vagy nem csábulok el egy ínycsiklandozó csülökpörkölt láttán.

Fogadom, hogy mindig az éppen aktuális golfos divatnak megfelelően fogok a pályára lépni, de azért a bohóc és a játékos közti határt nem lépem át.

Fogadom, hogy a jövőben maximálisan szem előtt tartom a golf népszerűsítését, akár azzal is, hogy a hétköznapokban „I love golf” feliratú pólóban igyekszem magamra és a sportra felhívni a figyelmet.

Fogadom, hogy mindig a győzelem lebeg majd a szemem előtt, de az esetleges rosszabb teljesítményt is egy lehetőségként, tanulási opcióként fogom fel.

Fogadom, hogy a magasan szálló labdáimmal igyekszem az adott lyukat megcélozni, a levegőben gyanútlanul szálldosó madarakat megpróbálom nem leszedni a légtérből.

Fogadom, hogy a pályán a nyugodt lelkiállapotot és a vidám lelkületet fogom képviselni, mivel ennek jegyében maga a játék is kellemesebb hangulatban telik.

+ 1:

Fogadom, hogy a golfos eseményeken mindig előnyösen fogok pózolni, hogy aztán majd jól mutassak a Hungarian Golf hasábjain és weboldalán.

A Hungarian Golf Magazin csapata ezúton kíván sikerekben gazdag boldog új esztendőt! :)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés