Megérdemelt jutalom



Duplázás a díjátadón

Kötél Bence is elismerésben részesült a Magyar Golf Szövetség évadzáró ünnepségén, ahol Magyarország legjobb golfozóit díjazták. A BB-műhely kiválósága két díjat is bezsebelt. Egyrészt elnyerte a legjobb WAGR ranglista helyezettnek járó junior különdíjat, másrészt az U16-os fiúk között is őt választották az év játékosának. A büszke édesapa, Kötél Balázs röviden értékelte lapunknak a 2019-es szezont.




„Nagyon örültem, hogy végre Bence megkaphatta azt az elismerést, amit megérdemelt. Nagyon sok munkája volt ebben és a mögötte álló csapatnak is. Talán a tavalyi szezon kiegyensúlyozottabb volt az ideinél, de talán ez annak is köszönhető, hogy 2019-ben fizikálisan rengeteget változott, megnőtt. Ennek tudható be, hogy nem volt annyira konzisztens. Voltak kiemelkedő körei, de becsúszott egy-egy felejthető is, ami nem tette lehetővé az igazán fényes sikerek elérését.

A jövővel kapcsolatban optimista vagyok, mivel úgy gondolom a magassága már nem fog drasztikusan növekedni, így ez kevésbé lesz hatással a játékára, mint idén, ami kiegyensúlyozottabb teljesítményt vetít előre. Nagyon jó 2020-as szezonra számítok, de hogy ez a helyezésekben mit mutat majd, az nyilván függ a szerencsétől is, valamint a pillanatnyi formától és a golf isteneitől.”



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés