Matyi -2-vel robbantott



Több mint biztató eredmény

Baldauf Matyi önbizalomtól telve, a megadott par érték alatt két ütéssel (-2) kezdte a Pro Golf Tour kétnapos fináléját, a PaderBorn Land Par72-es pályáján. A Magyar Profi Bajnokság ezüstérmese egyenletes játékot mutatott. A 18 szakasz során 4 birdie, 12 par, és mindösszesen 2 bogey került fel a score-kártyájára, így az igen előkelő T9. helyről kezdheti a pénteki végjátékot.

Ahogy arra számítani lehetett, profi golfozónk erős eredményt hozott az első játéknapon, az előjelek is kecsegtetőek voltak. Két nappal ezelőtt, ugyanezen a helyszínen -5-ös eredménnyel nyerte meg a Pro Golf Tour rapid-selejtezőjét, amivel kivívta a jogot, hogy elindulhasson a Fináléban (Qualifying School).

Elsődleges cél a Top 60-ba kerülés, amely Pro Golf Tour indulási jogot jelenthet Matyinak a következő szezonra, ám ha sikerülne az első 10 hely valamelyikén végeznie, akkor ez még kiegészülne 4 Challenge Tour versennyel is.






„Jól ment a játék, ugyanolyan jól, mint pár napja. A -2-es score nem rossz, jó indulási alap a holnapra. Sajnos a greenek nem egyenletesek, így jóformán csak a szerencsén múlik, melyik putt megy be és melyik nem. A lényeg, hogy jó formában vagyok és bízom a legjobbakban!” – nyilatkozta lapunknak Baldauf Matyi.




banner ugynoksegi v2 260px

Keresés